Április 23-án ingyenes tárlatvezetésre hívják és várják a látogatókat 10.00, 13.00 és 15.00 órai kezdettel a Sóstói Múzeumfaluba.
A tárlatvezetések középpontjában a Sóstói Múzeumfalu épületei állnak, ahol több tájegység (Szatmár, Rétköz, Nyírség) különböző építészeti sajátosságai figyelhetőek meg.
– Büszkén mutatjuk be folyamatosan megújuló épületeinket is, mely nyomán ezen a napon kerítésfonó workshopra várjuk a jelentkezőket. Mesterek segítségével a jelentkezők elsajátíthatják a már 24. óráját élő foglalkozás fogásait. Április 24-én, Szent György napján Márton Sándor valamikori csikós, bőrműves mesél a pásztorélet rejtelmeiről. Az érdeklődők a Csattanó Szaruműhely termékeiből is válogathatnak, illetve kipróbálhatják a szarumegmunkálás egyes lépéseit is. Schuller László pumi kutyája segítségével a hagyományos terelést eleveníti fel a Múzeumfaluban. Ez a nap immár 8. éve a magyar népviselet napja is. Viseletbörzével várjuk az érdeklődőket, ahol hagyományos öltözetek vásárlására, esetleg cseréjére biztosítunk teret, épp úgy, mint egy valamikori vásárban. Néhány portánkon megyénk viseleteit is megtekinthetik a látogatók, dolgozóink pedig a tájegységnek megfelelő viseletekben várják a látogatókat. Annak a kedves vendégnek, aki ezen a napon hagyományos magyar viseletet vagy annak egy-egy jól látható (nem fejrevaló vagy fejdísz) jellegzetes darabját magára ölti, ingyenes belépést biztosítunk. A gyerekek mindkét napon állatos -térképes vezető segítségével barangolhatnak a faluban. Aki pedig a térkép kérdéseit helyesen megválaszolja, vendégünk egy frissítő szörpre – tájékoztatta szerkesztőségünket Faragó Anikó, a skanzen rendezvényszervezője.