Szuperhős nyíregyházi anyukák, akik mindenre képesek

Hogy mire képes egy anya? Hosszú-hosszú heteken át funkcionálni egyetlen átaludt éjszaka nélkül is, lázasan szülinapi tortát sütni, puszival és öleléssel sebeket gyógyítani, és ha kell, hegyeket megmozgatni. Ezt a képességet használják ki a nyíregyházi anyukák, akik már három éve, hogy egy több mint ezer tagot számláló közösségbe szerveződtek és segítenek, ahol tudnak. Nyíregyházi Anyukák Segítő Csoportja néven tevékenykednek, önzetlenül, fizetség nélkül, a gyerekekért és a rászoruló emberekért.

Sok a segítő kéz

A nyíregyházi anyukák a népszerű közösségi portálnak köszönhetően szerveződtek közösségbe. Itt beszélik meg az adott problémát és kezdik el megtervezni az adománygyűjtést, ha a helyzet úgy hozza, akár pillanatok alatt is.

Beindulnak az ösztönök

– Gyakran előfordult már, hogy egy krízishelyzetet – a megyében élő hátrányos helyzetű gyerekeken és családokon segítünk – néhány óra leforgása alatt kellett megoldanunk. Amikor megcsörren a telefonom vagy éppen az egyik csoporttagunkhoz jut el a segélykérés, akkor azt követően gyorsan megtervezünk mindent. Kiírjuk az adott problémát a Nyíregyházi Anyukák Segítő Csoportja nevű Faceboook-oldalunkra és átbeszéljük az anyukákkal, hogy milyen lehetőségeink vannak, ki tud segíteni. Mindig kiszabunk egy határidőt. Van, hogy egy hetünk, míg máskor csak alig pár óránk van – magyarázta Fazekas Betty, a közösség vezetője.



Hűtőszekrénytől a tartós élelmiszerig

– Idén nagyon sok felajánlást kaptunk. Vittünk tartós élelmiszert (még fürjet és fürjtojást is) – például egy kétgyerekes családnak, ahol a családfő lebetegedett, illetve egy egyedülálló anyukának, aki 3 kislányát neveli – és gyerekágyakat hátrányos helyzetű családoknak, hűtőszekrényeket nyugdíjasoknak, tévét gyerekeit egyedül nevelő anyának, DVD-lejátszót fogyatékos gyermekek intézményébe, labdákat iskoláknak és többek között foglalkoztató játékokat egyesületeknek. Szerencsére vannak nagyon ügyes „angyal” anyukáink is, akik szuperül sütnek és felajánlották, hogy tortákat készítenek olyan gyerekeknek, akiknek szüleik ezt nem tudnák biztosítani. Mi visszük a tortát, összeadjuk a rágcsálnivalót, az innivalót és szülinapi bulit szervezünk nekik.

„Minden probléma nehéz”

Betty azt mondja, mindegyik probléma nehéz, amit meg kell oldaniuk. Bár a csoport magánszemélyekből áll össze és az anyukák önként tevékenykednek, valamilyen módon mindig segítenek a rászorulókon.
– Ilyenkor, karácsony környékén érezhetően sokkal jobban megmozdulnak az emberek, jobban előjön belőlük a szeretet és a támogatási kedv. Bár vannak fix tagjaink, de a csoport létszáma folyamatosan változik. Szerencsére, most már nemcsak anyukák, hanem apukák is segítenek, mellettünk állnak közeli barátok és ismerősök is.

„Azok segítettek, akiknek előtte én is”

– Nyáron autóbalesetet szenvedtem, ami nagyon érdekes és elgondolkodtató volt. Pont előtte egy hónappal vettem fel a kapcsolatot a Kemecsei Mentőállomással, akikhez több tárgyi adományt is eljuttattunk. A véletlen úgy hozta, hogy a balesetembe ők jöttek ki hozzám és mentettek meg.

Betty azt mondja, legnagyobb vágya a jövőre nézve, hogy az õ munkájukra már ne legyen szükség, vagyis ne legyenek olyan családok, akik krízishelyzetbe kerülnek. Addig azonban tevékenykednek, és ha kell, minden követ megmozgatnak: decemberben még tartós élelmiszereket juttatnak el hátrányos helyzetű családokhoz, süteményeket sütnek idős embereknek és meglátogatják a kórházban fekvő kis betegeket is, mert az anyukák mindenre képesek...

A Nyíregyházi Anyukák Segítő Csoportja örömmel fogad bárminemű tárgyi felajánlást, hogy azt aztán eljuttathassák a rászorulókhoz. Bővebb információ: Facebook/Nyíregyházi Anyukák Segítő Csoportja.


(Szerző: Bruszel Dóra)