Szülinapot ünnepelt az ötkötetes Ibolya néni

Ibolya néni 1925. július 29-én született Kántorjánosiban. 36 évi szolgálati idejéből 31 évig látta el a megyei tanácsi hatáskörben jelentkező szociális feladatokat. 1951-től az akkor központi kérdésként kezelt kolduskérdéssel foglalkozott, 1951 és 1961 között ellátta a cigánykérdés rendezésével járó koordinációs teendőket. Országos szakmai körökben a nevéhez fűződött a gondozottak cseréjével végrehajtott szakosítás megvalósítása, amelynek köszönhetően létrejöttek a betegek, az enyhe-, valamint a súlyos értelmi fogyatékosok, illetve az alkoholisták szociális otthonai. 1982. január 1-jei nyugállományba vonulása után is aktív szellemi életet élt: 12 évi levéltári és településen végzett kutatómunka eredményeként összesen 5 kötete jelent meg. Munkájáért aktív tevékenysége alatt és azt követő nyugdíjas éveiben végzett tevékenységéért több kitüntetésben és elismerésben részesült. Ibolya néni azt mondja, tudatosan készült az idős korra. Ott jártunkkor örömmel tudatta, hogy nincsenek szervi problémái, noha látása sokat romlott az utóbbi időben. Bízik benne, hogy még a 100. születésnapját is megünnepelheti majd, és szeretné, ha minél többen keresnék fel őt, mert mint mondja, nagyon szeret beszélgetni.

Bruszel Dóra

(Fotó: Kohut Árpád)