Szpari hetes - potyogtak a gólok az edzőmeccsen a Nagybánya ellen

Felkészülési mérkőzést játszott a Nagybánya ellen a Nyíregyháza Spartacus. A 4. percben egy szöglet után Rubus fejesét fogta a kapus, majd Kulcsár veszélyeztetett egy lövéssel. A 14. percben megszerezte a vezetést a Szpari, Kovács Norbert lépett ki középen, majd értékesítette a ziccert, 1-0. A folytatásban is a Spartacus támadott és több lehetősége is adódott, az újabb gólra viszont a 40. percig kellett várni. Ekkor Kovács Norbert ment el szépen a bal oldalon, pontos beadása után pedig Tangel László fejelt a kapuba, 2-0. A játékrész végére még jutott egy Tóth lövés és egy Pejovic fejes, de az eredmény nem változott. Fordulás után növelte előnyét a Nyíregyháza, az 52. percben a Szpariban első meccsét játszó Rokszin Ádám volt eredményes Hornyák Marcell passza után, 3-0.

 

A 65. percben egy szép támadás végén Hornyák Marcell kapott jó labdát a jobb oldalon, és nagy erővel a kapuba bombázott, 4-0. Jól játszott a Szpari, és a 69. percben újabb gólt lőtt, Kártik Bálint szólója után Rezes László passzolt a kapuba, 5-0. A 73. percben egy veszélyes vendég akciót követően Fadgyas Tamás védett nagyot, majd a másik oldalon egy szöglet után Hornyák Marcell fejelt a kapuba, 6-0. A 83. percre is jutott egy Szpari gól, Rezes László csípte el a kapus passzát, és megszerezte a csapat hetedik találatát. A Spartacus jó játékkal, magabiztosan győzte le román III. ligás ellenfelét.

Nyíregyháza Spartacus – Minerul Baia Mare 7-0 (2-0)

Nyíregyháza: Fadgyas (Kopasz 80.)– Magyar (Motkó a szünetben), Rubus (Fodor 61.), Végső (Pejovic 30.), Farkas (Forró a szünetben), Tóth Á. (Nagy J. 61.), Kulcsár (Polényi 61.), Gulyás (Bakos 30. (Rezes 61.).), Rokszin, Kovács N. (Hornyák a szünetben), Tangel (Kártik 61.)

Zoran Spisljak vezetőedző: - Haladunk tovább, örülök, hogy a jó védekezés mellett támadásban is fejlődtünk. Rokszin Ádám személyében egy új játékos is bemutatkozhatott, tudjuk, hogy mire képes, meccsek tekintetében még van egy kis lemaradása.

Dankó László

Fotó:nyiregyhazaspartacus.hu