Szociális tűzifa – A Nyírerdő Zrt.-hez érkezett a legtöbb igénylés
Ezúttal is ötmilliárd forintot fordít a kormány a szociális tüzelőanyag-program finanszírozására, a legtöbb igénylés pedig a Nyírerdő Zrt.-hez érkezett. A mintegy 28 ezer köbméter tűzifának a 97 százalékát már kiszállították az önkormányzatokhoz. A program az ötezer fő alatti településeknek jelent segítséget. Hosszú évek óta Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata is meghirdeti a helyi szociális tűzifaprogramot, amely a városban élő rászoruló családokat segíti.
A téli hónapokban a meleg lakás biztosítása sok családnak okoz problémát, számukra nagy segítség minden évben a szociális tüzelőanyag-program, amely már 13 éve elérhető országszerte az ötezer fő alatti településeken. A mostani programban már májusban lehetett pályázni és már akkor megszülettek a döntések, így a nyári hónapokban elkezdődhettek a szállítások. Ennek köszönhető, hogy nagy arányban száraz tűzifát tudtak az erdészek biztosítani az önkormányzatok részére, amit sokkal hatékonyabban tud tüzelésre használni a lakosság.
Idén is nagy volt az érdeklődés
A kormányzati programban az állami erdészeti társaságok csaknem három és fél milliárd forint értékben 2016 kistelepülés részére összesen mintegy 153 ezer köbméter tűzifát juttatnak el. A legtöbb igénylés a Nyírerdő Zrt.-hez érkezett.
A társaságunk, a Nyírerdő Zrt. hagyományosan elég nagy arányban részt vesz ebben a programban, többek között a működési terület településszerkezete miatt van ez a nagy mennyiség. Ebben az évben mintegy 28 ezer köbméter faanyagot igényeltek tőlünk a települések két megyéből. Ennek a kiszolgálása szinte 99 százalékon áll, a napokban be is fejezik a kollégák a faanyagok leszállítását. Ezt követően az önkormányzatok juttatják el a rászorulók részére”
– nyilatkozta Tölgyfa Gábor, a társaság műszaki vezérigazgató-helyettese.
Két megyében is jelen van a Nyírerdő
A Nyírerdő Zrt. összesen két megyében mintegy hatvanezer hektár állami tulajdonú erdőt kezel. Több mint 170 helyszínen biztosítja a szociális tűzifát a társaság, ezek háromnegyed része Szabolcs-Szatmár-Bereg, egynegyed része pedig Hajdú-Bihar vármegyei települések – tette hozzá Tölgyfa Gábor. A legkevesebbet, 18 köbmétert Győröcske településen igényeltek és a legtöbbet, 624 köbmétert Tiszacsegén. Több mint 90 százalékban kemény lombos fát szállít ki a társaság, ezek javarésze akác és tölgy.
Olyan munkákból származik ez, amit el kell végeznünk, tehát ez lehet olyan erdőben történő fakitermelés, amit gyérítésnek hívunk, amikor nem tarvágás jelleggel termelünk ki fát, hanem ritkítási céllal, a későbbi jobb minőségű érdekében, illetve vannak olyan erdeink is, ahol az erdő állapota és az állomány minősége már a véghasználatot érte el. Természetes, hogy itt nálunk, Magyarországon és a Nyírerdő Zrt.-nél is olyan erdőkezelést folytatunk, amivel kitermelés után új erdőt hozunk létre”
– tette hozzá Tölgyfa Gábor.
Nyíregyháza is segít a tüzelő biztosításával
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata is hosszú évek óta meghirdeti a helyi szociális tűzifaprogramot, a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ a NYÍRVV Nonprofit Kft.-vel együttműködve. Ez a lehetőség a helyi rászorulók téli fűtési gondjainak enyhítését célozza, az önkormányzat háztartásonként 5 mázsa tűzifát és egy zsák papírbrikettet biztosít az igénylőknek. Az idei télen újdonság, hogy már nemcsak a NYÍRVV Tüzér utcai telephelyén, hanem Polyákbokorban és Butykán is át tudják venni a tüzelőanyagot az érintettek. A program sikerességét bizonyítja, hogy az elmúlt években minden jogos igényt ki tudtak elégíteni, és idén is cél, hogy senki ne maradjon tüzelő nélkül, aki valóban rászorul – fogalmazott korábban Jászai Menyhért, a város alpolgármestere.