"Marek Dolezaj személyében európai és amerikai tapasztalattal is rendelkező magasembert szerződtettünk. A 24 éves, 208 centiméter magas kosárlabdázó az MBK Karlova Bratislava játékosaként már 16 évesen bemutatkozott és 11 mérkőzésen játszott a szlovák első osztályban. Rövid spanyolországi kitérőt követően újra a pozsonyiak játékosa lett, 18 évesen 24 meccsen kezdő volt és 10 pontot átlagolt az Extraliga 2016–2017-es kiírásában.
Ezt követően az NCAA legerősebb konferenciájában szereplő Syracuse egyetem csapatában folytatta pályafutását. Az ott töltött négy év mindegyikében megtapasztalta a „márciusi őrületet”, 2018-ban a legjobb 16-ig jutottak, 2020-ban kiejtették a North Carolinát, ám a koronavírus miatt nem folytatódott a szezon. 2021-ben Dolezaj 12 pontja, 6 lepattanója és 5 gólpassza is kellett ahhoz, hogy a narancssárgák ismét a top 16-ig jussanak.
Új játékosunk az egyetemen végig fontos embere volt csapatának, az utolsó előtti évében már 33.3 percet, végzős évében 35 percet kapott meccsenként – utóbbi idényében többször is 40 percet volt a pályán. Az utolsó előtti szezonja hajszállal jobban sikerült: 10.4 pontot és 6.4 lepattanót átlagolt. Karrierje legponterősebb meccsét (22 pont) a Duke ellen jegyezte.
Marek 2021 nyarán profinak állt, az ukrán Ternopilnál 9.8 pontot és 3.5 lepattanót hozott mérkőzésenként, majd a szezon berekesztése miatt a görög első osztályú Iraklishoz igazolt, ahol 13 találkozón lépett pályára.
Végigjárta a szlovák utánpótlás-válogatottakat, 2016-ban épp a magyar nemzeti csapat elleni összecsapással nyertek U18-as B-divíziós bronzérmet. Azon a meccsen Dolezaj a szlovákok legeredményesebb embere volt 19 ponttal és 22 VAL-lal – érdekesség, hogy a korosztálynál egy évvel fiatalabbként Fazekas Csaba is játszott a mérkőzésen. A felnőttválogatottban egyike volt annak a négy szlovák játékosnak, aki mind a hat vb-selejtezős meccsen pályára lépett, 26.6 percet átlagolt, 8.7 ponttal csapata harmadik legeredményesebb tagja volt. Legjobb meccsén, Szerbia ellen 38 perc alatt 7-ből 4 triplát értékesítve 17 pontot, 6 lepattanót és 4 gólpasszt jegyzett.
– Elsősorban négyes pozícióban tervezünk vele, de hármas és ötös poszton is játszott már, nálunk is jolly joker lehet – fogalmazott vezetőedzőnk, Pethő Ákos. – A szlovák válogatottban az utóbbi mérkőzéseken kezdő volt. Olyan embert kerestünk, aki európai, vagy van már európai tapasztalata. Jó amerikai egyetemre járt, de a válogatott mérkőzéseken, valamint klubszinten is belekóstolt már az európai profi kosárlabdába. Sokoldalúsága mellett legnagyobb erősségének a játékintelligenciáját említeném." - áll a Hübner Nyíregyháza BS közleményében.