Szivárványos lett a karácsony a Szivárványban
Szivárványos lett a karácsony a Szivárványban

Tavaly karácsonyhoz képest, nagy a sürgés-forgás a Sóstói Szivárvány Otthonában. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb szociális intézményében, komoly biztonsági intézkedések mellett újra fogadhatnak látogatókat a bent lakók, sőt arra is van lehetőség, hogy az idősek egy kis időre a családjuk körében, otthon ünnepeljenek. Megható látni, hogy ez milyen örömet tud okozni az időseknek és családtagoknak.

-        Tavaly ilyenkor nagyon elbánt velünk a koronavírus – emlékezik szomorú tekintettel Pivnyikné Antal Ágnes. A Sóstói Szivárvány Idősek Otthonában, akkor minden a koronavírusról szólt. Oltóanyagnak még csak a híre volt meg, a vírus pedig tombolt.

-        Ahhoz képest idilli a helyzet! – teszi hozzá és a maszk ellenére is látom, hogy elmosolyodik. Igazi karácsony ez, jöhetnek a látogatók és a bent lakók is hazamehetnek karácsonyozni, ha úgy adódik.

Persze mindezt a legnagyobb biztonsági intézkedések mellett lehet megvalósítani a megye legnagyobb szociális intézményében. A gondozók 100%-ban beoltottak, már a harmadik oltást is megkapták, az idősek közül pedig majdnem mindenki kapott már oltást.  Csak az nem kapott vakcinát, akinek ezt az egészségi állapota nem engedte meg. A Szivárványban egyébként mindenre gondoltak. Az a hozzátartozó, aki nem oltatta be magát is találkozhat a hozzátartozójával, persze egy üvegfalnyi távolságban. Ilyen esetben nincs nagy ölelés és elmarad a szeretet és összetartozás puszija. Annak a látogatónak, akinek két oltása van, az egy kijelölt teremben, az úgynevezett látogatói ponton találkozhat szerettével. A három oltással rendelkezők kiváltsága, hogy a bent lakó hozzátartozója szobájába is be mehet, még ha csak kis időre is. Sőt idén újra, haza lehet vinni nagyikat, nagypapákat, dédiket.

-        Arra kérünk mindenkit, hogy ezt csak akkor tegyék meg, ha a család minden tagja három oltással rendelkezik – teszi hozzá az intézményvezető-helyettes. – Nem szabad elfelejteni, hogy az idősek a legveszélyeztetettebb korosztály.

A Szivárványban szinten minden szinten, minden folyosón szépen díszített fenyők jelzik az ünnepet. Van aki sétálgat, van, aki ücsörög mellette. Ahogy megyünk végig az épületen a kameránkkal ismerős hang szólít meg. Demeter Sándor, egykori újságíró szólt meg. A 89 éves tollforgató mosolygó szemekkel beszél arról, hogy idén a családja egyik fele már el tudott jönni hozzá, hogy személyesen kívánjanak neki boldog karácsonyt. A család másik fele azonban nem oltatta magát. Sanyi bácsi meleg derűvel fűzi hozzá; „Pedig nagy szamár az, aki nem oltatja magát. Én átestem a betegségen, senkinek sem kívánom. Kaptam ellene három oltást, sőt egy negyediket is felvettem, azt már a szezonális influenza ellen!”

Sanyi bácsitól elbúcsúzók, jó egészséget, hosszú életet kívánok neki és elrévedezek, ahogy a kerekes járókerettel csoszogva elindul a szobája felé.

Néhány pillanat múlva egy hölgyet pillantok meg, aki egy táskával érkezik. Kabátján zöld, látogatói kártya fityeg, ami azt jelenti, hogy a hozzátartozója szobájába is bemehet.

-        Jöttünk a mamáért, visszük a testvéremhez karácsonyi ebédre! – mosolyog Pásztor Zoltánné. – Tavaly elmaradt a közös ebéd, a vírus miatt. Most újra együtt lesz a család.

Aztán átöleli a 88 éves Margó mamát, aki láthatóan megszeppen a kamerák láttán.

-        Jajj, fáj mindenem, de menjünk, készüljünk – súgja a lányának.

Most nagyon sokan jönnek látogatóba és aki csak teheti egy kicsit haza is viszi a családhoz a hozzátartozóját – mondja az egyik nővér, aki épp a 88 éves Ling Frigyesnéhez kopog be, hogy megkérdezze, hogy van.

-        Nagyon jól! - feleli az idős hölgy. – Tegnap az egyik unokámnál karácsonyoztam! Holnap meg az egyik fiamhoz megyek Levelekre. Ott is sokan leszünk!

-        Hány unokája van a néninek? – kérdezi az ápolónő.

-        Két fiam, 7 unokám, meg négy dédunokám! 62 évig nálunk karácsonyozott a család, de aztán papával együtt bekerültünk ide az otthonba. Papa ráadásul most kórházba is került. De szerencsére már jobban van!

Amikor befejezzük a forgatást kiderül, hogy az elmúlt hetekben alig fordult elő koronavírusos eset a Szivárványban, sőt aki elkapta, az az oltásnak hála le is győzte a vírust. A Tölgyes utcán most mindenki azért imádkozik, maradjon is így. Én meg azon morfondírozom, hogy sok fiatalt hoznék ide, hogy lássa milyen az, amikor a „B” oldal utolsó dalai forognak… Meg arra, hogy mi is a fontos az életben…