Orbán Viktor: Három feladatunk van 2022-ben
Orbán Viktor: Három feladatunk van 2022-ben

Az a kulcs Magyarország jövőjéhez, hogy az emberek elhitték, munkával igenis lehet boldogulni. Az elmúlt tizenkét év minden egyes kormányzati intézkedése arra irányult, hogy a magyarok bízzanak ebben, erre alapozzák a jövőjüket, és nemzeti konszenzus alakuljon ki a munka fontosságát és eredményességét illetően – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.

Három feladatunk van 2022-ben. Az első ezeknek a nagy gazdasági intézkedéseknek a végrehajtása, a második a vírussal szembeni további sikeres védekezés, a harmadik pedig a gyermekvédelmi népszavazás lebonyolítása – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.

A kérdésre mi szerint miből telik majd az új évben arra a rengeteg támogatásra, amit a kormány biztosít az embereknek, a kormányfő röviden azt felelte: munkából.

– 2010-ben, amikor a Gyurcsány–Bajnai-kormány csődbe vitte Magyarországot, a választók pedig úgy döntöttek, hogy ebből elegük van, s megtiszteltek bennünket a bizalmukkal, 3,7 millió embernek volt munkája. Ma ez a szám 4,7 millió. Az a kulcs Magyarország jövőjéhez, hogy az emberek elhitték, munkával igenis lehet boldogulni. Az elmúlt tizenkét év minden egyes kormányzati intézkedése arra irányult, hogy a magyarok bízzanak ebben, erre alapozzák a jövőjüket, és nemzeti konszenzus alakuljon ki a munka fontosságát és eredményességét illetően – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor kiemelte, hogy ezért adják vissza a 13. havi nyugdíjat, amit a Gyurcsány és Bajnai-kormányok elvettek, ezért van, hogy a 25 év alatti dolgozó fiataloknak nem kell adót fizetniük, és ezért fizetik vissza a gyermeket nevelő családoknak a jövedelemadójukat. Ezért emelik a béreket is.

Minden egyes forint, ami most a magyarokhoz megérkezik, az ő munkájukból származik, és ha ez így marad, akkor és addig Magyarország sikeres lesz

– húzta alá a miniszterelnök.

Az interjú során szóba került a baloldal, akik a tavaszi választásokon közös listán indulnak majd. A felvetésre, mi szerint Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt sorra támadja azokat az intézkedéseket, amelyeket a magyarok nagy többsége helyesel: a rezsicsökkentést, a migráció elleni fellépést, a 13. havi nyugdíjat, a megemelt minimálbért.

– Én ezt elhűlve nézem, és nem is értem. Olyat még nem láttam, hogy valaki az emberek élete szempontjából legfontosabb bástyákat megtámadja azzal a csatakiáltással, hogy ezeket el fogjuk tőletek venni, és leromboljuk. Politikatörténeti kuriózum azzal kiállni, hogy a 13. havi nyugdíj rossz, a rezsicsökkentés rossz, hogy amikor az emberek végre tudtak egy nagyobb autót venni, most üljenek vissza egy kisebbe, hogy fűtsenek kevesebbet, fürödjenek kevesebbet, hogy nem kell a minimálbér – kezdte a miniszterelnök.

Nekimenni mindannak, amiről az elmúlt évtizedben társadalmi egyetértés alakult ki, ezen lehetne nevetni, ha nem lenne egy aggasztó körülmény: ők ezt komolyan gondolják – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor úgy véli, hogy az emberek azt szeretnék, hogy az egymást követő kormányzatok munkájának a vívmányai az ő életükben egymásra épüljenek. Teljesen természetes, hogy nem veszíteni akarnak egy kormányváltással, hanem nyerni. Ugyanakkor a magyarok most könnyű helyzetben vannak, mert akik kormányzásra készülnek, azok már bemutatták, mire képesek.

A baloldal emblematikus figurái ugyanúgy ott vannak a fedélzeten, pontosan lehet tudni, mi várható tőlük. Arra buzdítom a magyarokat, hogy mérlegeljenek, hasonlítsák össze a két teljesítményt. Idézzék fel, hogy hol volt ez az ország 2010-ben, a pénzügyi csőd milyen mély bugyraiban, és hol tartunk most, milyen szűk céljaink lehettek akkor és milyen szárnyaló terveink lehetnek most” – mondta a miniszterelnök, majd kiemelte:

Szeretnénk, ha mindenkiben tudatosulna: Magyarország előre megy, nem hátra”.

Az Orbán Viktorral készítette teljes interjút elolvashatja a Magyra Nemzet honlapján.