Színházi segítség: a Bob herceg díszletelemei is a kórházban kaptak helyet

A Bob herceg lejátszott díszletelemei és egyéb építmények segítik a gyógyítómunkát a Jósa András Oktatókórházban. Emelvényt és rámpát készítettek a színház díszletgyártó műhelyének dolgozói, így megoldható az 1-es Belgyógyászat Járóbeteg Szakrendelésének biztonságos betegforgalma.

– 27-én, pénteken volt egy megkeresés a kórház részéről, hogy szeretnének ide egy beteghordót, egy külső járást, elkerülve az érintkezéseket több emberrel és más osztályokkal, ezért a belgyógyászat egyik ablakát kiváltották ajtónak. Felmérték szombaton a lehetőségeket. Én megkaptam a feladatot, hogy nézzek bontott díszleteket. Gyakorlatilag egy pár nem használt eszközt összeütöttünk, és egy 3x3 méteres emelvényt gyártottunk, ahhoz egy mobil rámpát, amit a kórház dolgozói kiegészítettek egy korláttal, ez így nyár végéig tud működni. Egyik része egy meglévő rámpa volt, a másik, amit szállításra, rakodáshoz használunk, aztán van a Bob hercegnek is egy rámpája, ezt csak ideiglenesen építettük be, hiszen most nem játszik ez a darab, és ez volt a legmegfelelőbb. Aztán a raktárban, amit találtunk deszkát és rétegelt lemezt, abból a maradékból raktam össze, persze mind jó és használható dolog, ami a díszletgyártásból megmaradt.

Kreatív kollégák

– Elég kreatívak és elszántak ehhez a kollégák. Gyorsan megrajzoltam, aztán berendeltünk néhány fiút, mert most szabadságon vannak nagyrészt, de készségesen bejöttek. Egyből nekiállítunk, és kettesével a raktáron belül meg kint is folytak a munkálatok, hamar összedobtuk ezt a dolgot. Mi most tartjuk az éves rendes szabadságunkat, és a karbantartási fázisban működnek a dolgozók. A hang- és a fényosztály, a varrodások besegítenek a maszkgyártásban. A díszítők a régi díszleteket és a lejátszott dolgokat bontják, tehát ugyanazt csináljuk most, mintha a nyári szabadságunkat vennénk ki, és előtte vannak különböző feladatok részlegenként. Szóval egy hétvége alatt megterveztük, hogy mit tudunk a lehetőségből kihozni, és hétfőn elkezdtük a szerelést, a gyártást és csütörtökre készre csináltuk.

– mesélt az akcióról Boldizsár Zsolt, a Móricz Zsigmond Színház szcenikai vezetője.

A kialakult veszélyhelyzet miatt osztályokat különítettek el és szinteket zártak le a Jósa András Egyetemi Oktatókórházban. Az 1. Belgyógyászat Járóbeteg Szakrendelése az épületen kívülről, egy ideiglenes bejárati ablakon keresztül érhető el a kerekesszékkel közlekedők és a fekvőbetegek akadálymentes szállításához. Ehhez nyújtottak segítséget a színház díszletgyártó műhelyének dolgozói.