Színházak Éjszakája Oscarral – Szeptember 21-én a Móricz Zsigmond Színházban

Színházak Éjszakája Oscarral – Szeptember 21-én a Móricz Zsigmond Színházban

Budapestről indult, évek óta egyre nagyobb érdeklődés övezte hagyomány ez: egy őszi éjszaka megnyitni a színházakat, és engedni, hogy máskor a nézőtérről figyelő közönség ne csak vezetett túrákon, hanem interaktív, játékos módon kukkanthasson be egy ilyen intézmény működésébe. Ebben az évben szeptember 21-én, szombaton lesz ez az éjjel, a programsorozat Nyíregyházán is izgalmas látnivalókat kínál.

 

A Móricz Zsigmond Színház 19 órától, a Színházak éjszakáján az Oscart játssza nagyszínpadán. Már az előadás alatt, 20 órától várjuk az érdeklődőket, akik a Művészbejáró felől, a nézőtéri előcsarnokban gyülekezhetnek. Innen 20.30-tól indul a színházi kulisszajárás első turnusa.

Természetesen semmiről nem maradnak le az Oscar nézői sem: az előadás után, 21.00-tól ismét végig járhatják a színházat a jelentkezők, színészeink vezetésével.

Az Oscar című előadást követően társulatunk művészei, többek között Kuthy Patrícia, Illyés Ákos, Horváth László Attila, Gulácsi Tamás, Kosik Anita, Kónya Merlin Renáta, Tóth Károly, Tóth Zolka, Gyuris Tibor közreműködésével a nagyszínpadon egy zenés előadás, a Krúdy Kamarában pedig egy prózai műfajú darab interaktív próbafolyamatát mutatjuk be az érdeklődőknek, akik ily módon maguk is részt vesznek majd egy előadás születésében. Eközben a színház büféjében színművészeinkkel közös fotókészítés, gyorsöltözési játék várja folyamatosan az érdeklődőket.

A felkészülés befejezésével a nagyszínpadon a zenei és a prózai produkció bemutatkozik, a színészek és az eseményre regisztrált többi néző előtt.

Az estét a színészbüfében színházi dallamok kíséretében evés-ivás, anekdotázás zárja.

A program az országos hagyománnyal összhangban későn este lesz, ezért gyerekeknek ezúttal sem ajánljuk. Ajánljuk viszont mindenkinek, akit érdekel a színi pálya, vagy egyszerűen nézőként kelti fel a kíváncsiságát az efféle munka – és ez a varázslatos hely.

Mivel a programok korlátozott számú jelentkezőt tudnak csak fogadni, ezért előzetes bejelentkezés szükséges. Az űrlap kitöltésére lehetőség van az alábbi linken: https://forms.gle/ce2ct43EJxzCwcRw7, illetve a www.moriczszinhaz.hu oldalon, a Móricz Zsigmond Színház facebook oldalán, valamint Szervező- és jegyirodánkban!

Gyorsan telnek a helyek, várjuk tehát a jelentkezéseket mielőbb, hogy felkészülhessünk a vendégsereg fogadására!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Színházak Éjszakáján is a Móricz Zsigmond Színházba!