Szeretteinkre emlékezve: látogatói tömeg a temetőkben, több ezernyi krizantém a piacokon

Ha az őszre gondolunk, eszünkbe jutnak a színes falevelek, a kopaszodó faágak, a hidegebbre forduló idő és ezzel együtt az elmúlás is. Október vége, november eleje ugyanis a belső csend időszaka, hiszen mindenszentek és halottak napjához közeledve tömegek látogatnak ki a temetőkbe, hogy leróják kegyeletüket szeretteik sírja előtt. Az Északi temetőben ilyenkor több változás is életbe lép, ami pedig a Búza téri piaccsarnokot illeti: hétfőn és kedden is nyitva lesz. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2022. október 28-ai számában.)

Idén – az előző évekhez hasonlóan – mintegy 17 millió szál krizantém kerül a piacra, a termelők és a virágüzletek is rohamra számítanak mindenszentek és halottak napja alkalmából. Bár már a hét elején is óriási volt a kínálat, vár­hatóan a hosszú hétvégén lesz csak nagy a forgalom a virágosstandok és a temetők környékén. A Búza téri piaccsarnokban a többfejű krizantémért 400–900 forintot kérnek el, a nagyfejű egy szálasért pedig 500 forintot. Ez a tavalyi árakhoz képest 100 forint növekedést jelent. Bár a virágárusok már a hét elején is tapasztaltak némi mozgolódást, de igazán közvetlenül mindenszentek előtt és a napján indul be a nagy roham – várhatóan.

Ingyenes lesz a behajtás

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft.  megkeresésünkre elmondta, november 1-jén 7 és 10 óra között lehet majd behajtani az Északi temetőbe, de 11 óráig a gépjárművekkel el kell hagyni azt. Ezen a napon behajtási díjat nem fognak kérni.

A temető nyitvatartása:

2022. október 28-án, pénteken 7:00–19:00

2022. október 29-én, szombaton 7:00–20:00

2022. október 30-án, vasárnap 7:00–20:00

2022. október 31-én, hétfőn 7:00–20:00

2022. november 1-jén, kedden 7:00–20:00

2022. november 2-án, szerdán 7:00–20:00

2022. november 3-án, csütörtöktől 7:00–17:00

A temetőbe 4 kapun keresztül lehet belépni. Kérik a tisztelt látogatókat, hogy a nyitvatartási idő végéig hagyják el a temető területét. Amennyiben ez nem történik meg, ezen időpont után már csak a Pazonyi úti teherportánál lehet elhagyni azt, ahol 24 órás portaszolgálat van.

Ügyeleti időben a gondnokságon kizárólag sírhely-újraváltásra lesz lehetőség – a sírhely felett rendelkezők vagy írásbeli meghatalmazottjaik számára –, a temetőlátogatók részéről pedig felvilágosítás kérhető sírhellyel kapcsolatban. Sírköves munkák már nem végezhetők október 28. és november 2. között!

Gondnoksági ügyelet, nyitvatartás:

2022. október 29-én, szombaton 10:00–15:00 – ügyelet

2022. október 30-án, vasárnap 10:00–15:00 – ügyelet

2022. október 31-én, hétfőn 7:30–17:00 – ügyelet

2022. november 1-jén, kedden 7:30–18:00 – ügyelet

Ami pedig a közös mécsesgyújtást illeti a Hősök temetőjében: november 2-án, kedden idén is megtartják a Dugonics utcai sírkertben, ahol több mint 2800 sírban fekvő első világháborúban elhunyt katonáért égnek majd az emlékezés lángjai. Az idei ünnepség 15:00 órakor kezdődik református liturgiával, majd ezután mécsesgyújtással fejeződik be. Az ünnepi liturgiát Katona Béla lelkipásztor tartja a temetőben nyugvó elhunytakért.

A mindenszentek ünnepéhez kapcsolódó működési rend változásáról, az esetleges forgalomkorlátozá­sokról és a sírhely-újraváltásokkal kapcsolatosan felvilágosítás kérhető:

–  személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. gondnokságán (Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. – a Pazonyi úti MOL benzinkút felől),

– telefonon a 42/408-414-es telefonszámon a 3-as melléken,

e-mailben a temeto.gondnoksag@gmail.com e-mail-címen.

Kérik a temetőlátogatókat, hogy a gépkocsifeltörések és a lopások elkerülése érdekében táskájukra, autójukra, értékeikre fokozottan figyeljenek. Ha tehetik, a szokásos személyes tárgyaikon, valamint a kegyeletgyakorláshoz, a kegyelet megadásához szükséges kellékeken kívül mást ne hozzanak a temető területére. A gépjárművekben ne hagyjanak nagy értékű tárgyakat, és az ajtókat minden esetben zárják be, az ablakokat húzzák fel! Egyetlen pillanatra se hagyják őrizetlenül értéktárgyaikat, irataikat, táskáikat! A temető korlátozott időben látogatható közterület, ezért a hozzátartozó köteles megőrizni értékeit, azok eltűnéséért a temető tulajdonosa és az üzemeltetője sem felelős. A temető területén elkövetett lopásokkal, rongálásokkal, károkozásokkal és egyéb bűntettekkel kapcsolatban az illetékes rendőrkapitányságon a károsultnak kell a feljelentést megtenni.