Nyíregyházán a Tirpák Fesztivál szombati napján rendezték meg a „Szeretem, Megvédem” Honvédelmi Családi Napot. Az esemény a Magyar Honvédség Országos Területvédelmi Toborzó Kampányának egyik fontos állomása volt, melyen részt vett a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, dr. Kutnyánszky Zsolt, aki hangsúlyozta, a hivatásos katonák mellett hazájukat, lakóhelyüket szerető tartalékosokra van szükség a biztonsághoz.
Nyíregyházán is megrendezték a „Szeretem, Megvédem” Honvédelmi Családi Napot a Tirpák Fesztiválon. Az esemény a Magyar Honvédség Országos Területvédelmi Toborzó Kampányának egyik fontos állomása volt, melyen részt vett a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, Kutnyánszky Zsolt, aki a hazaszeretet és a hagyományok fontosságáról beszélt, és hangsúlyozta Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye szerepének fontosságát.
„A katonák jelenléte biztonságot sugall”
– A térséget gyakran emlegetik „Kelet kapujaként,” mivel három ország határának közelében fekszik. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, valamint Nyíregyháza és környéke évszázadokra visszanyúló katonai hagyományokkal rendelkezik. A honvédek jelenléte és a katonákkal való együttélés itt, Magyarország keleti részén, a mindennapok természetes része. Két fontos alakulat települt a városba: a Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. területvédelmi ezrede, valamint a Magyar Honvédség 2. területvédelmi ezredének 5. területvédelmi zászlóalja. A helyiek számára megnyugtató a katonák jelenléte, hiszen az biztonságot sugall. De mi szükséges a valódi biztonsághoz? Egy erős, modern hadsereg, amely képes megfelelni a 21. század kihívásainak. Mi pedig egy ilyen erős és korszerű haderőt építünk – fogalmazott dr. Kutnyánszky Zsolt védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkár.
A hivatásos katonák mellett hazájukat, lakóhelyüket szerető tartalékosokra van szükség a biztonsághoz – mondta a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára. Kiemelte, a területvédelmi tartalékosok száma napról napra bővül. Ahogy fogalmazott, egyre több emberben érik meg a cselekvés gondolata, hogy szolgálja a haza biztonságát. Az államtitkár a „Szeretem, megvédem” toborzókampány nyíregyházi állomásán arra is kitért, Magyarország kormánya békepárti és mindent megtesz azért, hogy a szomszédban zajló háború ne eszkalálódjon. Emlékeztetett, a kormány nem támogat olyan pénzügyi mechanizmust, amely életek kioltására alkalmas fegyverek szállítására vonatkozik. Hozzátette, számos egyéb módon segített Magyarország az eddigi legnagyobb humanitárius segélyakciója által. A kadétprogram kapcsán pedig méltatta Szabolcs vármegye eredményeit.
Kiemelkedően teljesít vármegyénk
– Kormányunk és a Honvédelmi Minisztérium egyik legfontosabb célkitűzése, hogy hazaszerető, elkötelezett fiatalokat neveljünk. Ennek a törekvésnek zászlóshajója a Honvéd Kadét Program, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kiemelkedő sikereket ért el. A képzeletbeli versenyben ez a térség az országban a második helyen áll, hiszen 14 iskola csatlakozott a kadét programhoz, megszerezve ezzel az „ezüstérmet” – emelte ki dr. Kutnyánszky Zsolt.
A nyáron indított toborzókampány kapcsán dr. Kutnyánszky Zsolt elmondta, több ezer érdeklődő jelentkezett területvédelmi tartalékosnak. Utalt arra, hogy ezen a héten már megtörtént az ezredik területvédelmi tartalékossal is a szerződéskötés. Kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség kiemelt juttatási csomaggal és rugalmas felkészítéssel várja a tartalékos katonának jelentkezőket. A honvédelmi családi nap során számos bemutatósátor várta az érdeklődőket, az idei évben a Tirpák Fesztiválra igen színes programokkal készültek.
Minden eddiginél tartalmasabb kitelepülés
– Nemcsak a toborzósátor települt ki, hanem a budapesti sportszázad olimpikon sportolói is jelen vannak, akik egész nap segítik és támogatják a munkánkat. Velük is lehet beszélgetni – legyen szó sportos élményekről vagy arról a szolgálati formáról, amelyben ők már aktívan részt vesznek. Továbbá, a látogatók kipróbálhatják a repülőgép-szimulátort, és a területvédelmi erőktől is értékes információkat kaphatnak arról, milyen kiképzésben, milyen körülmények között vesz részt az, aki szolgálatot vállal. Úgy gondolom, ettől kezdve mindannyian hitelesek lehetünk, hiszen valódi tartalékos katonák vesznek körül minket, akik készséggel válaszolnak minden kérdésre – mondta el az eseményen Kertész József őrnagy, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 5. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője.
Kertész József őrnagy azt is kiemelte, a Honvéd Kadét Program kiváló lehetőséget biztosít a fiatalok számára, hogy elköteleződés nélkül megismerjék a katonaéletet. Az interaktív programoknak köszönhetően egyre több helyszínen, egyre több diák és felnőtt érdeklődő kaphat bepillantást a Magyar Honvédség életébe és ismerkedhet meg a honvédelmi neveléssel, valamint az Önkéntes Tartalékos Rendszerrel.