Szenzációs hétvége - Kiss Norbert mindkét vasárnapi versenyt megnyerte a Hungaroringen

Vasárnap kedvezőbb időjárás fogadta a Kamion EB résztvevőit a Hungaroringen, ezúttal száraz körülmények között rendezték az időmérő edzést, melyen Kiss Norbert, a Révész TRT pilótája volt a leggyorsabb.

 - Jó köridők születtek, kilenc tizeddel mentem jobbat a második helyezetthez képest, ezért optimistán várom a rajtot. Tudtuk, hogy szárazon jól működik a kamion, így sokkal magabiztosabb vagyok, de döntő lesz a rajt és az első néhány kanyar, hogy az élen maradjak – mondta a Super Pole után Kiss Norbert. 
A rajtnál Lacko ugyan nagyon gyorsan jött el, Kiss Norbert az első kanyarban a belső íven tartotta „Balut” és elsőként fordult el. A magyar pilóta folyamatosan növelte előnyét, három kör után több mint öt másodperccel vezetett Adam Lacko előtt, míg a harmadik helyen Jochen Hahn haladt. Féltávnál nem változott a sorrend, Norbi biztosan vezetett, és nagy csata a második helyért zajlott. Végül az első három sorrendje nem változott, Kiss Norbert megnyerte a vasárnapi első futamot, és a bajnokságban az élre állt!

 -Korán jött a rajtnál a zöld lámpa, és kicsit beragadtam a rajtnál, de belül tudtam maradni. Azt éreztem, ha az első helyen fordulok el, akkor később el tudok húzni. Ez sikerült is, és kicsit már spóroltam is gumival, mert sima versenyem volt.  Elképesztő sebességünk van, köszönöm a csapat valamennyi tagjának, hogy egy ilyen autót vezethetek – értékelt a verseny után  Kiss Norbert. 

A negyedik futamot fordított rajtráccsal rendezték a kamion EB hungaroringi versenyhétvégéjén. Mivel Kiss Norbert, a Révész TRT pilótája az első helyen végzett a harmadik futamban, így ezúttal a nyolcadik pozícióból startolhatott.

 - Fontos lesz a rajt, és szeretnék már az elején néhány pozíciót előrébb jönni. A cél az, hogy odaérjek valamelyik dobogós helyre, ami nem lesz egyszerű, de mindent megteszek ennek érdekében – mondta a verseny előtt Kiss Norbert.  
A magyar pilóta számára jól sikerült a rajt, három riválisát is megelőzte az első körben. Sőt! Hahn majd Halm mellé is bebújt, így két kör után már a második pozícióban haladt, Janiecet üldözve. Az 5. körben aztán Kiss Norbert már a célegyenes ráfordító kanyarban bement a francia mellé, és az egyenes végén átvette a vezetést!  Norbi sorban futotta a leggyorsabb köröket, és gyorsan komoly előnyt épített ki.  A 8. körben Hahn ugyan feljött a második helyre, de 7 másodperc volt a hátránya a 40-es magyar kamion mögött. Kiss Norbert végül magabiztosan győzött a második vasárnapi futamon is, a hétvégén már harmadik elsőségét aratva! 

- Egész nyáron sokat dolgoztunk ezért az eredményért, és ilyen az amikor az elmúlt tíz év tapasztalata összejön egy jó csapattal és motorral. Nagyon köszönöm mindenkinek akik segítettek, hogy ez sikerüljön. Köszönöm Révész Bálintnak, hogy a vírus ellenére is kitartott, és örülök, hogy ilyen sikeresek voltunk a hétvégén. Sajnálom, hogy nem lehettek kint nézők a Hungaroringen – mondta Kiss Norbert.