Szememmel látlak – Kokas Karolinával beszélgettünk szociofotóiból nyílt kiállítása kapcsán
Szememmel látlak – Kokas Karolinával beszélgettünk szociofotóiból nyílt kiállítása kapcsán

Szememmel látlak – életek, sorsok a pillanat tükrében címmel nyílt meg Kokas Karolina fotókiállítása szeptember 16-án a Zrínyi Ilona Gimnázium galériájában.

A kiállítás anyaga már 11 éve elkészült, tíz éve pedig már kiállításra került. A szívszorító szociofotók mondanivalója ma is aktuális, a kiállító célja, hogy az elfogadásra hívja fel a figyelmet.

Megdöbbentő gondolatokat indítanak el az emberekben ezek a fényképek – ezt tapasztalta az alkotó a kiállítás kapcsán. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az ifjúság közelébe helyezze képeit, egy olyan közegbe, ahol a fotók felnyithatják a fiatal generáció szemét, ezáltal érzékenyebbé válhatnak a társadalmi kiszolgáltatottság, a perem-lét elfogadására. A tárlat október végéig a Zrínyi Ilona Gimnázium galériájában látogatható, majd új helyszínre költözik, a Zay Anna Technikum és Kollégiumban tekinthetőek meg novembertől a fényképek. A kiállító, Kokas Karolina elmondása szerint, a szívéhez egyik legközelebb álló a téma a szociofotók elkészítése, a másik pedig a vadak fotózása, melyre az elmúlt időszakban egyre több időt fordít, ez kapcsolja ki igazán. A Szememmel látlak kiállítás után egy újabb tárlat kezd körvonalazódni az alkotóban, ezúttal a kutyaterápia jelentősége, a segítő kutyák és a sérült emberek kapcsolata, közös pillanatai állnak majd a középpontban.

A jelenlegi kiállítás tehát október végéig a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, majd a Zayban tekinthető meg, a következőre pedig reményeink szerint már nem kell sokat várnunk.

A beszélgetésért és egy kis ízelítőért a fotókiállításból nézzék vissza videónkat: