Szem nem marad szárazon, rekeszizom mozdulatlanul

Tasnádi István (Kleist elbeszélése alapján írt) Közellenség című darabjának színpadra állítása régóta foglalkoztatta Horváth Illés rendezőt, a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetőjét. Álma most valóra válik, hiszen október 29-én bemutatják a Krúdy Kamaraszínpadon. Ezúttal két szereplővel, Kovács Vecei Fannival és Jenővári Miklóssal beszélgettem.

– Belülről, színészként Ti hogyan látjátok az előadást?

Fanni: – Számomra nagyon jó élmény volt a próbafolyamat, kíváncsian várom, a mozaikszerűen kivitelezett próbák eredményeként hogyan áll össze az előadás. Először Illéssel próbáltunk, majd jött a koreográfia, s most az egészet kiszínezi a zene. Nagyon jó, hogy már látom magam előtt, kialakult az elképzelésem, miként fog kinézni teljes egészében. Szerintem most mindannyian nagyon bizakodóak vagyunk.

Miklós: – Az előadás legnagyobb erőssége az, hogy elképesztő őszművészeti élményt ad – nekem is. A hatások és érzelmek széles spektrumát fedi le a színdarab. Gondolok arra, hogy az előadás szélsőséges, nevetséges, megható, megindító, brutális és performansz jellegű, artisztikus jeleneteket tartalmaz, így nagyon sokféle hatásmechanika ötvöződik benne. A skála két vége között az összes hangulat fellelhető az előadásban: a röhejes, nevetséges, már-már parodisz­tikustól a borzasztó, csöndes, mély, átszellemült, intellektuális pillanatokig mindenféle hatás éri majd a színházlátogatókat. Különleges színházi élmény lesz.

Fanni: – Én is ugyanazt érzem, amit Miki elmondott, tényleg nagyon sok inger éri a nézőt.

– Valamit el lehet árulni a szerepetekről?

Miklós: – Fanni egy ló.

Fanni: – Én a Kancát játszom, Illyés Ákos a Csődört. Mi vagyunk a narrátorok, mi meséljük el, s kísérjük végig az egész történetet.

– Titeket raboltak el a címszereplőtől?

Fanni: – Igen. Nagyon sokszor a színpad szélére húzódva vagyunk részesei az előadásnak, onnan figyeljük az eseményeket. Eközben végig nézzük az egész próbafolyamatot, és gyakran érzem magamon, hogy a hatása alá kerülök. Amikor pedig az én jelenetem következik, úgy tudok tovább menni, hogy a látottakból táplálkozom, ami nagyon jó érzés.

Miklós: – Én vagyok Vencel, aki minden konfliktus eredője. Azt hiszem, a szerepemnek – szerintem legalábbis – kifejezetten erős a társadalmi párhuzama a mai korunkra, egyúttal pedig örök érvényű.

– Benned mennyire van meg a Vencelben fellelhető mély, eredendő gonoszság?

Miklós: – Azt hiszem „gonoszságának” egyes részeit megérteni vélem, másokat pedig elképzelhetetlennek találok. Nekem, mint színésznek az a feladatom, hogy megértsem és megmutassam Vencel mozgatórugóit, mert õ talán csak gyerekes marhaságnak gondolja tetteit.

– Az elmondottakból számomra az következik, hogy érzelmi hatás nélkül biztosan nem megy ki néző a Krúdy Kamarából...

Miklós: – Szem nem marad szárazon, rekeszizom nem marad görcstelen... Az előadás közben mindenféle érzelmet meg lehet élni: sírni, nevetni, megbotránkozni, provokálva lenni, undorodni – s eközben jól szórakozni.

– Az Édes Charity musicalben is újra színpadra léptek, az édes-bús történetet szereti a közönség. Aki még nem látta, miért nézze meg?

Miklós: – Horváth Illés nagyon jó érzékkel vegyítette a hozzávalókat ahhoz, hogy látványos előadást lássanak a nézők, így a Charity egyszerre vicces és megríkató, ezáltal az érzelmeinkre hat. Akár szereti valaki ezt a műfajt, akár nem, mindenképpen a hatása alá fog kerülni. És ez a színház lényege.

Fanni: – Ez a kettősség a kulcsa az előadásnak: végig szórakoztat, emellett a történeten túl a zenéket és a táncot is lehet élvezni. Mindeközben a néző olyan üzenetet, mondanivalót is megkap az előadástól, ami miatt nem tud úgy hazamenni, hogy el ne gondolkodjon a látottakon.

– Ebben az évadban milyen szerepek várnak rátok?

Fanni: – Az Édes Charity, a Funny Girl, a Közellenség, a Szaffi, s az idén még az Idétlen időkig ad feladatot, jövőre az Augusztus Oklahomában című darabban is színpadra lépek.

Miklós: – Befejezzük a Közellenséget, aztán kezdem próbálni a Cseresznyéskertet, majd a Váratlan vendég című krimit, amit februárban mutatunk be.

(Szerző: Kováts Dénes)