

nyiregyhaza.hu
Ápr 9, 2022
A szél késő délelőttől északnyugatira, északira fordul, megerősödik, sokfelé viharossá fokozódik. A csúcshőmérséklet 12 és 21 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb, északnyugaton a hűvösebb idő, ott már kora délelőtt beállhat a maximum. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.
Estére nyugat felől csökken, vékonyodik a felhőzet, hajnalban a legtöbb helyen már csak kevés felhő valószínű. Az éjszaka első felében a Tiszántúlon még előfordulhat kisebb eső, de később csapadék már nem valószínű.
Az északnyugati, északi szél jelentősen veszít erejéből, de főleg a Dunántúlon helyenként élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között valószínű, de a kevésbé szeles északi megyékben néhány helyen kissé hűvösebb is lehet.
Következő hír
60 éve, 1963. szeptember elsején szólalt meg először az iskolacsengő a Nyíregyházi Tankerületi Központ fenntartásában működő Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményében.
nyiregyhaza.hu Szep 21, 2023
Három napon át Nyíregyházán várta az érdeklődő városlakókat, valamint általános és középiskolás diákcsoportokat a Petőfi busz. A múzeumbusz bejárja az országot, amely a költő múltjának meghatározó pillanatait mutatja be. Az utazó kiállítás a Petőfi Sándor-emlékév végéig több mint 200 helyszínt látogat meg.
Farkas Fanni Szep 21, 2023
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata által meghirdetett ROADPOL Safety Days közlekedésbiztonsági programhoz. A napokban kiemelten ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát, és ezekhez drónokat is bevetnek.
Farkas Fanni Szep 21, 2023
70 kiállító érkezett a csütörtöki Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár rendezvényre, ahol bemutatták a Járási Startmunka mintaprogramok eredményeként előállított termékeit. Nyíregyházán az elmúlt években jelentősen csökkent a közfoglalkoztatottak száma, mely azt mutatja, hogy egyre több a munkahely, az álláskeresők könnyebben tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Kemecsei Fanni Szep 21, 2023
Az autómentes napon a városlakók alternatív közlekedési eszközökkel, kerékpárral, rollerrel, akár gyalog is érkezhetnek a városközpontba, ahol egész nap programok várnak rájuk. A nap során ki lehet tölteni a Klímatudatos Közlekedési totót, mely kitöltői között egy kerékpárt fognak kisorsolni. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a rendezvény a környezettudatosságra, az egészséges életmódra, a mozgásra hívja fel a figyelmet.
Kemecsei Fanni Szep 21, 2023