A Kárpát-medencében szombaton egyidejűleg harminc helyszínen, harminc magyar településen rendezték meg a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált, ezek egyike volt Nyíregyháza, ahol17 táncegyüttes, 3 zenekar és 35 tárgyalkotó szórakoztatta a nagyérdeműt a Váci Mihály Kulturális Központ előtt.
A LEGO Csoport tovább bővíti nyíregyházi gyárának gyártókapacitását. Az új épületek építése 2024-ben kezdődik, és a beruházással csaknem harmadával fog nőni az itt gyártott LEGO-készletek mennyisége – jelentette be Szijjártó Péter csütörtökön, Nyíregyházán. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, az 54 milliárd forintos beruházási összeget az állam 4,3 milliárd forinttal támogatja.
2020 óta 192 milliárd forintnyi fejlesztési támogatásról döntött a kormány Nyíregyháza javára, így olyan fejlesztések valósulhattak meg, amelyek szükségesek voltak az ipari park működéséhez, illetve ahhoz, hogy vonzó legyen a beruházók számára a település és a régió – erről Szijjártó Péter beszélt a Nyíregyházi Befektetésösztönzési Konferencián. A magyar beruházástámogatási rendszer változásai még kedvezőbb feltételeket kínálnak a külföldi és hazai vállalatok számára egyaránt.
Az októberi idősek hónapja, és az 1-jén aktuális idősek világnapja alkalmából rendezett szabadtéri ünnepséget köszöntőkkel és közös étkezéssel a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ és Egészségügyi Alapellátási Központ valamennyi idősklub, a bentlakásos intézmények és a házigondozói körzet ellátottjai számára.
A héten a parlament elé kerül a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése miatt a javaslat arra, hogy szűnjön meg a rendszeres tűz- és balesetvédelmi szóbeli oktatás a munkahelyeken. A szakma veszélyesnek látja a változást.
A világ 3 legdrágább fűszernövényét tartotta a kezében Boronkay Ferencné, a Tuzson János Botanikuskert nyugalmazott vezetője a Szépkorúak Akadémia ismeretterjesztő előadássorozat első alkalmán a Váci Mihály Kulturális Központban. Ezen a rendezvényen a könnyen kezelhető fűszernövényekről és zöldségekről is beszámolt, célja az volt, hogy a nyugdíjasok információkat kapjanak arról, hogy mit érdemes otthon tartaniuk. A programsorozat ebben a félévben még 5 ingyenes előadással várja az érdeklődőket.