Az Első Nyíregyházi Lions Club vakvezető kutyáknak adományozott eleséget
Fotó: Pusztai Sándor

Cooper és Mágnes különleges ebeknek számítanak. „Hivatásuk”, hogy a vakokon, a gyengénlátókon segítsenek. Pénteken is gazdijaikkal, dr. Petrus Annával és Kiss Lászlóval érkeztek a Búza téri adományátadásra, ahol dr. Chrabák László, az Első Nyíregyházi Lions Club leendő elnöke fogadta őket.


– A több mint egy évszázados múltú Lions mozgalom a világ legnagyobb egyesületi alapon működő jótékonysági civil szervezetének számít. Manapság már több mint kétszáz országban megközelítőleg másfél millióan vallják magukat tagnak. Alapvetően a látássérültek helyzetének javítására törekszik a klub. Bordás Béla volt az ötletgazda, ő javasolta, hogy kutyakonzervekkel segítsünk vakvezető ebeken.

   
Nemes-Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke is jelen volt az adományátadáson.


– Kicsit furán hangzik, de mi élő segédeszközöknek is hívjuk a vakvezető kutyákat, amelyből a megyében kettő van, és található még Miskolcon és Gödöllőn is belőlük.


Dr. Petrus Anna 12 éves kora óta semmit sem lát. Akkor olyannyira bevérzett a szeme, attól kezdve teljes sötétségben él. Cooper – az MVGYOSZ tulajdona – a hű társa 2020. december elsejétől.


– Jogszabály rögzíti, hogy hova, milyen helyekre mehetnek be a vakvezető kutyák. Alapvető dolog, hogy ápoltak legyenek és tudjanak viselkedni. Mindenki meg akarja őket simogatni, etetni, ezt nem szabad, mert az elvonja a figyelmüket. Nagyon örülünk az adománynak, Cooper hatalmas pacsit és nyalit küld ezért.


Kiss László Mágnese a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tulajdona. Ők is szívesen fogadták az Első Nyíregyházi Lions Club gáláns felajánlását, ami nem egyedi, hámok is követhetik. A hám előtt viszont jöhet a jóízű hamm-hamm, ahogy az egy vakvezető kutyához illik.