Szavalóversennyel ünnepeltek – 70 iskolás érkezett a megmérettetésre
Szavalóversennyel ünnepelte a költészet napját a Váci Mihály Kulturális Központ. Az intézményben már hagyomány, hogy József Attila születésnapján versmondó versenyt rendeznek. Az idei rendezvénynek különös apropót adott, hogy 120 éve született a magyar költészet egyik zsenije. A versenyre érkezőket ezért egy mini tárlat is fogadta, amely József Attila mellett, Váci Mihály életébe is bepillantást nyerhettünk.
József Attilától a Thomas Mann üdvözlését gyakorolta Oláh Martin. A 13 éves fiatalember tavaly megnyerte a VMKK Váci Mihály Szavalóversenyét, idén pedig „címvédőként” ismét megmérettette magát.
"Bízok magamba, hogy tudok nyerni, mivel tavaly bezsebeltem az első helyet és tavaly kevésbé izgultam, mert nem akkora elvárásokkal jöttem, de szívesen megmérettetem magamat"
- mondta kezét tördelve, izgulósan Oláh Martin, aki a Napkori Jósika Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI tanulója.
120 éves születésnap
120 éve született József Attila, a költészet napja április 11-e az ő születésnapjához kötődik. A Váci Mihály Kulturális Központ ezért a névadóról elnevezett szavalóversenyt kibővítette, József Attila versekkel is lehetett jelentkezni.
„Mini kiállításunkon József Attila és Váci Mihály életéből és munkásságából láthatunk anyagot…”
Mini kiállítás jelezte a VMKK második emeletén, hogy szavalóversennyel ünneplik a költészet napját. 70 iskolás jött el a megmérettetésre. A gyermek kategóriában a 10–14 évesek, az ifjúságiban pedig a 15–18 évesek szavalhattak.
"Nyilvánvalóan a fiatalokat muszáj ösztönöznünk, különösen a mai korban, hogy ne csak a telefon, hanem a versek is varázsolják el őket, úgyhogy idén, mivel 120 éve született József Attila, ezért nemcsak Váci verseket, hanem József Attila verseket is választhattak"
- tette hozzá Korpainé Gondor Marianna a VMKK igazgatóhelyettese.
A vers mágia
Hattagú zsűri pontozta a szavalókat. Volt köztük könyvtárigazgató, színész és irodalomtanár is. Mercs István úgy fogalmazott, elfejtettük, hogy a szavak mágikus erővel bírnak.
Úgy látom, hogy az emberek egyre inkább megfeledkeznek arról, hogy a szavaknak varázserejük van. Csak funkcióként használjuk, közölni akarnak és elfelejtik azt, hogy egy szépen megformált, bő jelentéstartalommal bíró szó, ami a versekben rengeteg előfordul, az a hétköznapi életet is ünneppé tehet. A költészet napjai is erre akar minket emlékeztetni, hogy a költészetnek helye volna az életünkben
- fejtette ki Mercs István a Zrínyi Ilona Gimnázium, kutató tanára.
Órákon keresztül folyt a verseny. Két helyszínen hangzottak el a versbe foglalt gondolatok. A diákok ismert és kevésbé felkapott gyöngyszemekkel igyekeztek elvarázsolni a zsűrit.
Az eredmények
Gyermek Kategória
- helyezett: Faragó Noel – Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye
- helyezett: Páll Barnabás – Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium
- helyezett: Girincsi Bella – Tiszavasvári Kabay János Általános Iskola
Különdíj:
Elekes Hanga Róza -Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
Lisovszki Hanna – Tiszateleki Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Magyar Laura – Dr. Jósa István Általános Iskola
Ifjúsági Kategória
- helyezett: Gergely Gábor - Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium
- helyezett: Puskás Bíborka – Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
- helyezett: Spinyhért Viktória – Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium
Különdíj:
Krisztián Beatrix – Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium