Ha elsőre furcsán is hangzik, de most egy olyan jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet Szabó László István informatikatanár cikkével, ami kéretlenül itt van körülöttünk, alattomosan pusztít, és mindenkit fenyeget. Az elektronikus játékok, a számító­gép, az internet, a telefon, a chat mind-mind olyan felületek, amik az egyént egy korlátok nélküli, sajátos világba röpítik, amely világban máshogy mûködik a tér és az idõ. A témáról egyébként bõvebben hétfõn 10.00-kor tart előadást a szerző a könyvtárban. (Megjelent a Napló 03.24-ei számában)

Vannak, akik céltalanul szörföznek a neten, mások közösségi portálokon lógnak, chatelnek és élik virtuális életüket, míg egyesek internetes játékoktól válnak függõvé, ami gyakran komoly anyagi összeomláshoz vezet. Máshogy és mástól jönnek a sikerek, mint a való életben, mert itt minden virtuális és tökéletesen meseszerû, ahol hõsök lehetünk kockázat nélkül. A baj akkor kezdõdik, ha nem vesszük észre, hogy mindez nem valóság. Sajnos hazánkban évrõl évre nõ a szenvedélybetegek száma, köztük egyre több a kóros játékfüggõ.

Pótcselekvés, kivonulás?

Valahogy úgy indul az egész, hogy amikor a gyermek környezete nem eléggé ingerdús számára, szülei elhanyagolják, nem képes sikereket elérni a tanulásban, párkapcsolatban, nincs célja, „értelmetlenné” válik az élete, nincsenek tartalmas programok, a szülõk elfoglaltak, problémák vannak körülötte, akkor a gyermek olyan világba menekül, ahol ezek a gondok nincsenek jelen. A szülõ egyszer csak azt tapasztalja, hogy a gyermeke nem tud már meglenni a számítógépes játékok által nyújtott talmi ideák és a virtuális világ nélkül, ahol a kudarcai eltûnnek, sikeres és eredményes lesz. Ha észrevesszük a jeleket, a mentális segélykiáltásokat, el kell gondolkodnunk azon, milyen hiányt akar pótolni a cselekvéssel.

Mik a függõség jelei?

Ha a gyermeke egyre több idõt tölt a gép elõtt, az iskolából hazatérve bezárkózik a szobába, és ha benyit, a szülõnek agresszív, indulatos hangon válaszol, nem érdekli a családja, nem éhes, elhanyagolja alapvetõ szociális szükségleteit, nem fontosak már számára azok a dolgok, amik eddig meghatározták életét, kezdi háttérbe szorítani a hobbijait, melyeket régen szeretett, csak arról tud beszélgetni, hogy mit csinált, hol tart éppen a játékban, a baráti kapcsolatai is egyre inkább áthelyezõdnek a virtuális világba, a tanulmányi eredménye fokozatosan romlik, egyre kevesebbet tanul, azt mondja, a számítógépen kell elkészítenie a házi feladatot, a realitásérzéke változik, egyre erõsebb a „sikerforrás”, a számítógépes játékok során elért eredmény – akkor baj van. Sõt, ha letiltásra kerül sor, akkor veszekedések, dührohamok jelentkeznek nála. A szenvedélybeteg gyermek már elképzelni sem tudja az életét számítógép nélkül, lehangolt, depressziós és szorongó, ha nem játszhat, gyakran fáradt, álmos, a szemizom egyensúlyának zavarát okozhatja a túlzott számítógép-használat, ami miatt szédülés következhet be, krónikus szemgyulladások keletkeznek, szemégés, szemfáradtság, kötõhártya-vörösség, szárazságérzet, betûk összefolyása, fejfájás, a szemhéjszéli bõr vörössége vagy gyulladása, szúró érzés vagy könnyezés tapasztalható. Ha ezeket észleli a szülõ, joggal gyanakodhat arra, hogy a gyermeke hazugságokkal leplezi sajátos életvitelét.

Kié a felelõsség?

A szülõnek gyakran nincs meg az alapismerete ahhoz, hogy felismerje a gyermeke átveréseit, esetenként csak annyit tud róla, hogy délután a könyvtárba ment, de azt nem, hogy ott csak játékszenvedélyének hódol, amíg el nem fogy a pénze, játszik megállás nélkül. A buszon gyakran szembesülök olyan fiatalokkal, akik megállás nélkül chatelnek és tudomást sem vesznek a körülöttük zajló világról. Amikor megszakad az internetkapcsolat, dühösen és kétségbeesetten, gyûlöletes arccal akarják elpusztítani a környezetükben található tárgyakat. A játékhoz pénz kell, idõérzéke leromlik, megfeledkezik biológiai szükségleteirõl (evés, ivás, pihenés, tanulás) nem érdekli más, csak a játék, nem is érzi, hogy mit csinál, a dolgok fontossági sorrendje átalakul, olyan világot teremt magának, amiben nincs helye a problémáknak, és ha a szülõ ki akarja ragadni ebbõl a közegbõl, akkor meglepõ ellenállásra számíthat.

  Prevenció és gyógyítás!

Nagy segítség lenne, ha a szülõk odafigyelnének a gyermekeikre és tudnák, milyen programokat használ a csemetéjük. A számítógépes játékok elsõsorban a fiúk figyelmét keltik fel, míg a chat a lányokat köti gúzsba. Fontos, hogy a fiatalok megtanulják a családban a tiszteletet és nagyobb figyelmet kapjanak az emberi kapcsolatok. A prevenció az elsõ lépés, a családban kapott viselkedési minták mellett korlátozni kell az internetezésre szánt idõt, és ellenõrizni, milyen oldalakat látogat a gyerek, esetleg korlátozni vagy tiltani bizonyos oldalakat. A gyerekek mesterséges örömforrást keresnek a játékokban, ergó ezt kell pótolni ahhoz, hogy elfelejtsék, illetve ne keressék az olcsó eufóriát.

Menekülés a virtualitásba?

A virtuális világban a kapott szerep megváltoztatja a helyes helyzetfelismerésünket, önértékelésünket, itt képesek vagyunk helytállni és elviselni a nehézségeket, szembesülni a szürke hétköznapok problémáival. Ha a játékszenvedély menekülés a valós problémák elõl, akkor a szülõk, tanárok feladata, hogy felkészítsék õket a valós problémákra, eltérítsék a fiatalokat a túlzásba vitt játéktól azzal, hogy kommunikálnak velük, segítenek a problémáik megoldásában, és alternatívákat kínálnak fel számukra, a szabadidõ tartalmas eltöltésére. Mindezt azért, hogy a számítástechnika használói ne szenvedélyfüggõk, hanem a szó nemes értelmében homo ludensek, játékos em­be­rek maradjanak.
 

Már a felnõttek is?

A függõség társadalmi következménye óriási. Felnõttként a szenvedélybeteg gyermek tovább folytatja kisded játékait és majd a munkahelyen is a játék fog uralkodni felette, és a munkája már csak másodlagos lesz. Huszonöt éve jelent meg az internet, és felnõtt egy generáció, akik már rabjai a virtuális világnak, online pókert játszanak, és tönkreteszik (anyagilag is) saját és családjuk életét. Betegségnél már a saját lelkierejét kell, hogy felhasználja annak legyõzésére, hiszen a szenvedélybetegséget csak legyõzni lehet, gyógyítani nem. Minimálisan 3 hónap szeparáció és csoportterápiás kontroll segíti elõ az átalakulást. Ha a szenvedély rabjaivá válik valaki, akkor a nyíregyházi addiktológiai gondozóban kaphat segítséget, ami a Sóstói út 62. alatt található.

(Szerzõ: Szabó László István, informatikatanár)

(Fotók: illusztrációk/internet)