Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság: több baleset volt az elmúlt napokban
Fotó: Demecser ÖTE

Csütörtöktől vasárnap éjfélig negyvenegy segélyhívás érkezett a tevékenységirányító központba.

December 23-án, csütörtökön egy újfehértói fém konténerben szemét égett. A lángok a szomszédos kukoricást veszélyeztették. A helyi önkormányzati tűzoltók gyorssugárral, kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. 

Teljes terjedelmében égett egy harminc négyzetméteres melléképület Tiszateleken, egy családi ház udvarán. A tűz vélhetően elektromos zárlat miatt keletkezett. A nyíregyházi hivatásos, az ibrányi önkormányzati és a nagyhalászi önkéntes tűzoltók avatkoztak be. 

Lerakódott korom izzott be egy tiszakóródi családi ház kéményében. A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal távolították el az izzó részeket, majd ellenőrizték a kéményt, a tetőszerkezetet. Mivel a ház fűtése más módon nem megoldható, az ott élők elhelyezéséről átmenetileg gondoskodtak.

Kisbusz és vontatmánya sodródott le a 49-es útról, Pátyodnál. A csengeri önkormányzati tűzoltók a rendőrségi helyszínelés után egy munkagép segítségével kivontatták a járművet és vontatmányát az árokból. 

Jelzett egy tiszaszentmártoni családi házban a CO-érzékelő. A záhonyi hivatásos tűzoltók mérései alacsony mértékben, de kimutatták a szén-monoxid jelenlétét. A gázszolgáltató szakembere az ingatlanban található két gázkonvektort átvizsgálta, leplombázta azokat és felülvizsgálatig a használatukat megtiltotta. A fűtés más módon megoldható a háznál, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. Az esettel kapcsolatosan a kéményseprők értesítése megtörtént. 

December 24-én, pénteken négy kéményben izzott be lerakódott égéstermék. Nyírjákó, Nyíregyháza, Geszteréd és Kispalád településekre is vonultak tűzoltók, akik kéziszerszámokkal távolították el a kéményekből a parázsló, izzó részeket. Személyi sérülés, lakosságvédelmi intézkedés egyik helyszínen sem történt.

Egy újfehértói lakóház udvarán elhelyezett vízóra aknában a vízcső elfagyott, eltört, így a víz az udvarra áramlott. A helyi önkormányzati tűzoltók szivattyúval avatkoztak be. 

Több baleset is történt pénteken. Nagycserkesznél, a 36-os főútról lesodródott egy személygépkocsi, majd a tetején állt meg. A demecseri Székely úton megcsúszott, majd két parkoló autónak ütközött egy személygépkocsi. Egy hókotró jármű megcsúszott, lesodródott az úttestről Nyírmadánál, a nyírbátori Bóni utcában pedig villanyoszlopnak ütközött egy autó. Nagyhalászban, az Arany János utcánál szintén árokba csúszott egy személygépkocsi. Nyíregyháza, Nyírbátor és Baktalórántháza hivatásos, Demecser önkéntes és Ibrány önkormányzati tűzoltói végeztek a helyszíneken műszaki mentési munkálatokat. 

Szombaton tűz keletkezett egy nyíregyházi, Szalag utcai garázssor egyik, mintegy húsz négyzetméteres garázsában. A helyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a palatetős garázssort, majd korongos gyorsdaraboló segítségével bejutottak a tűzzel érintett helyiségbe, ahol egy robogó, műszaki cikkek, bútorok és ruhanemű égett. A garázsban volt egy személygépkocsi is, arra nem terjedtek át a lángok, de kormozódott a jármű, valamint a szélvédője és a karosszériája is károsodott. Két vízsugárral, kéziszerszámok segítségével oltották el a tüzet a nyíregyházi beavatkozók, majd hőkamerával vizsgálták át az egész épületet. A tűz a szomszédos garázsokra nem terjedt át. Személyi sérülés nem történt.

Izzott egy ajaki hétvégi ház tetőszerkezete. A kisvárdai hivatásos tűzoltók megbontották a tetőszerkezetet, majd egy gyorssugárral megszüntették az izzást. Az épületet tizenöt ember hagyta el, személyi sérülés nem történt. Az ingatlanban életvitelszerűen nem lakik senki, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. 

Nyírpilisi családi ház udvarán égett szombat este egy személygépkocsi. A nyírbátori hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a tulajdonos egy porral oltó kézi tűzoltó készülékkel megszüntette a lánggal való égést. A nyírbátori raj a még izzó részeket oltotta el, majd átvizsgálta a járművet. Személyi sérülés nem történt.

A székelyi Kapitány úton megcsúszott egy terepjáró és átment a másik forgalmi sávba, ahol egy személygépkocsi közlekedett. A személyautó sofőrje félrerántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, ám autójával árokba hajtott. Jelzőtáblának ütközött egy személygépkocsi a 4-es főúton, Nyíregyházán. Szorgalmatos és Tiszavasvári között, valamint Nagyhalász közelében, a 3834-es úton is két-két autó ütközött. A vásárosnaményi Gulácsi úton villanyoszlopnak csapódott egy személygépkocsi. Demecser önkéntes, Nyíregyháza hivatásos, Ibrány, Tiszavasvári és Vásárosnamény önkormányzati tűzoltói végeztek műszaki mentést a helyszíneken.

Vasárnap nem történt tűzoltói beavatkozást igénylő eset.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság