Első alkalommal rendezték meg a Szabolcs Gyermek Strandkézilabda Tornát Nyíregyházán. A megye különböző pontjairól érkeztek csapatok. A sportág egyre népszerűbb a fiatalok körében.
A vakáció legbiztosabb jele, hogy gyerekekkel telik meg a strand. Ezúttal viszont nem fürdőzni érkeztek a sóstói strand területére, hanem hogy részt vegyenek a Szabolcs Gyermek Strandkézilabda Tornán. A megye különböző településeiről jöttek csapatok.
- Egy kiválasztó jellegű tornát tartunk a 2008-2009-es korosztály számára. Nem csak a sportág népszerűsítése a cél, hanem a legügyesebbek a serdülő válogatottba is bekerülhetnek – mondta Márkus Gizella, az MKSZ megyei utánpótlás-koordinátora.
A standkézilabda egyre ismertebb, a cél pedig az, hogy olimpiai sportág legyen. Július 2-3-án már harmadik alkalommal rendezik meg Nyíregyházán a Hun-Beach tornát, melyre felnőtt csapatok is érkeznek, az ország távolabbi pontjairól is. De utánpótlás csapatoknak is rendeznek mérkőzéseket. A pandémia után nagyon várták a fiatalok, hogy újra játszhassanak.
- Kézilabdában nagyon sikeresek vagyunk, ez vonzó a fiatalok számára, és infrastruktúra szempontjából is jól állunk, most is ideális körülmények között sportolhatnak a gyerekek Sóstón, ez mind népszerűvé teszi a sportágat - mondta Baracsi Endre, a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke.
A Gyermek Tornán résztvevők közül mindenki oklevelet és érmet kapott, de a legjobbak különdíjat is átvehettek, és összeállítottak egy All Star csapatot is.