(Fotók: Szarka Lajos)

Stabil és hitelmentes a költségvetés – Közel 128 milliárd forintból gazdálkodhat Nyíregyháza

Feb 13, 2025

Elfogadta a városi közgyűlés Nyíregyháza 2025. évi költségvetését, amelynek mérlegfőösszege közel 128 milliárd forint. Stabilitás, megfontoltság és alkalmazkodóképesség – ezek az idei költségvetés fő üzenetei. Az önkormányzat valamennyi támogatási formát megőrzött az idei évre is, anyagi támogatás és programok formájában, ezek érintik a szociális, kulturális és sport területet is. Ebben az évben folytatódik a Déli Ipari Park komplex fejlesztése, olyan infrastrukturális beruházások valósulnak meg, amelyek megalapozzák az új befektetők megjelenésének lehetőségét is. A csütörtöki közgyűlésen különböző elismeréseket is átadtak, többek között a nyíregyházi Kapu Tibor kutatóűrhajósnak, aki a Bencs Kálmán-díjat virtuálisan vette át az ülésen.

Kitüntetések átadásával kezdődött a csütörtöki közgyűlés. Elsőként Nyíregyháza Város Nívódíját adták át a HÜBNER-H Kft. részére a város gazdasági életének fejlődése érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként. A cég 1997 óta van jelen a városban és 850 alkalmazottat foglalkoztat, elkötelezetten támogatja a várost és a város lakóit több területen is. A kitüntetést Dobi József igazgatásvezető vette át.

Bencs Kálmán-díjat vehettek át

Ezt követően Bencs Kálmán-díjat adtak át. Dr. Galambos Ildikó 2013. január 1-jétől a mai napig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatalának vezetője. A hivatal felépítésében, szervezeti átalakulásaiban, szakmai működésében elévülhetetlen érdeme van. Munkája elismeréseként kapott Bencs Kálmán-díjat.

Kapu Tibor kutatóűrhajós kiképzésének utolsó szakasza zajlik jelenleg az egyesült államokbeli Houstonban, így ő interneten keresztül köszöntötte a közgyűlés tagjait és résztvevőit. Kapu Tibort több mint 240 jelentkező közül választották ki a HUNOR magyar Űrhajós Programban arra a feladatra, hogy különböző kutatásokat és kísérleteket végezzen a Nemzetközi Űrállomáson.

Nyíregyházán töltöttem a legszebb gyermekéveimet, ott kaptam rengeteg inspirációt a tanáraimtól és ott kötöttem azokat a barátságokat, amelyek a mai napig elkísérnek, pedig a legtöbb esetben ezek már több mint húszéves barátságok. Ezeknek a barátságoknak a legszebb pillanatai mind-mind egy-egy nyíregyházi helyszínhez kötődnek. Az Apáczai, a Krúdy, ahova Páll Csilla tanárnő segítségével tavaly kétszer is eljutottam, hogy beszélhessek a gimisekkel, de mondhatnám a Hímest, az egykori Arzenált, a játszótereket, a BUSZACSA-t és még tényleg sokáig sorolhatnám. Tényleg úgy gondolom, ez a város az, ami az ország és világ nagy részétől távol képes egy olyan bölcsőt adni, ami a későbbiekben egy szilárd bástyaként szolgál az embernek és Nyíregyháza nekem mindig is ez a szilárd bástya volt”

– mondta Kapu Tibor.

Burger István-díj

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése kiemelkedően magas színvonalú munkája elismerése jeléül Együtt egymásért Burger István-díjat adományozott Benkő Ferencné részére, aki több mint két évtizede dolgozik a nyíregyházi Gyermekek Átmeneti Otthonában gyermekfelügyelőként. Feladatát fáradhatatlanul, kiváló szakmai tudással, lelkiismeretesen, példátlan elhivatottsággal, önzetlenül végzi.

A díjak átadását követően már az előterjesztések kerültek a középpontba a két közgyűlés között történt filmes összefoglaló levetítése után.

Elfogadták a 2025. évi költségvetést

Hagyományosan, minden bizottság tárgyalta a negyedik napirendi pontot, amely a város 2025. évi költségvetését tartalmazza. Az elkészült beadványt Varga János szóban is kiegészítette.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2025. évi költségvetési rendelettervezete a jogszabályok szerint került összeállításra. A bevételek azok fedezetet nyújtanak az intézményrendszer zavartalan működéséhez, a támogatások fedezésére, illetve a felhalmozási, beruházási kiadások finanszírozására”

– mondta a könyvvizsgáló.

A költségvetésirendelet-alkotás rendkívül átgondolt és összetett folyamat, melyre a gazdasági környezet, a törvényi szabályozások minden évben jelentős hatást gyakorolnak. Az előző évek rendkívüli eseményei, mint a világjárvány, a szomszédunkban zajló fegyveres konfliktus, az energiaválság jelentősen átalakították a költségvetés tervezéséhez való hozzáállást, rávilágítottak és bebizonyították, hogy milyen kiemelt jelentőségű, ha egy város gazdálkodása stabil lábakon áll – hangzott el a közgyűlésen.

A költségvetés 120 millió forint általános és hét és fél milliárd előirányzatú céltartalékot tartalmaz, ez a fajta megfontoltság stabilitást és rugalmasságot ad, valamint garanciát biztosít az év közben felmerülő, megvalósításra kerülő működés és fejlesztési feladatok végrehajtásához”

– mondta Szűrös Anita gazdasági osztályvezető.

Átgondolt, stabil és rugalmas

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a költségvetési főösszeg 48 százalékát a működési kiadásokra fordítja, a beruházásokra, felújításokra, vagyis a felhalmozási kiadásokra a főösszeg 39 százalékát tervezi költeni a városvezetés. 2010-ben 32,75 milliárd forint volt a mérlegfőösszeg, amelyből 22,1 milliárd forint adósság/hitel volt. Ehhez képest 2025-ben a 127,9 milliárd forint mérlegfőösszeghez képest nincs hitele az önkormányzatnak. Utoljára 2018-ban felújítási feladatokra vettünk fel hitelt, 2019-től hitel igénybevétele nélkül működik az önkormányzat. Az idei évi költségvetést három jellemzővel lehet a legjobban leírni: átgondolt, stabil és rugalmas – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc polgármester.

Az elmúlt évek gyakorlatát folytatjuk, 2013 óta nem volt költségvetési hiány Nyíregyházán az önkormányzatnál és nem is lesz, és ahogy hallottuk az előző napirendi pontnál, adósság vagy hitelkötelezettségünk sincs. A rugalmasságot elsősorban az elmúlt évhez hasonlóan a magas összegű tartalékképzés biztosítja, nem látjuk még előre, hogy ez az év hogyan fog lefolyni és ezért a biztonság mellett a rugalmasságot építettük be a költségvetésbe”

– tette hozzá a polgármester.

Több hónapnyi egyeztetés eredménye, hogy elkészült a költségvetés, az ebben résztvevők alapos munkáját köszönte meg Halkóné dr. Rudolf Éva az egész Fidesz-KDNP frakció nevében.

Az elmúlt évek rendkívüli világeseményei megtanítottak bennünket arra, hogy rugalmasan kell alkalmazkodni a változásokhoz, rugalmas költségvetést kell készítenünk. A rendelettervezet emellett az óvatosság és az egyébként mindig jellemző takarékosság jegyében készült el, ezt mutatja az is, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok forrásigénye kevesebb 2025-ben mint 2024-ben. A bevétel és kiadási oldal összefüggései az elmúlt években megfogalmazott célok megvalósításának tovább folytatását tükrözik úgy, hogy emellett kiemelt színvonalon kell ellátni az önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatokat is”

– mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, majd hozzátette, a feladatok középpontjában a városlakók, a biztonság és a kiszámíthatóság állnak. A frakcióvezető hangsúlyozta, a város továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet a gazdaságélénkítésre, ennek érdekében folytatódik a Déli Ipari Park komplex fejlesztése, ezek pedig nagymértékben hozzájárulnak a város foglalkoztatási mutatóinak emeléséhez.

Négymilliárd forint a kultúrára

Az elmúlt évek nehézségei ellenére idén is támogatja az önkormányzat a kulturális programokat és intézményeket Nyíregyházán, erről tanúskodik a költségvetés is – mondta dr. Ulrich Attila, a Köznevelési, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke.

A kulturális intézmények támogatása idén átlépte a négymilliárd forintot, ez körülbelül 447 millió forinttal több a tavalyihoz képest. Ez azért is fontos, mert a múlt évben a Sóstói Múzeumfalu a böllérfesztivállal együtt ismét átlépte a százezres látogatószámot, közelít a bevétele a százmillió forinthoz, amely egy olyan álomhatár, amelyet szerintem a közeljövőben el is ér. A Váci Mihály Kulturális Központ a fennállása óta a legtöbb bevételt produkálta 2024-ben. Ez mutatja azt, hogy nemcsak a nyíregyháziaknak, a Nyíregyházára látogató kultúrakedvelő közönségnek is nagyon fontos, hogy ezek az intézmények stabilan működjenek”

– hangsúlyozta dr. Ulrich Attila.

Ellenzéki hozzászólások, vélemények

Jeszenszki András felszólalásában úgy fogalmazott, bár a költségvetésben előtérben vannak az ipari beruházások, a lakosságot segítő fejlesztések a 100 százalékban támogatott Terület- és Településfejlesztési Programok pályázataiban jelennek meg javarészt.

Körülbelül 6,1 milliárd forint jelenik meg szociális területen az idei költségvetésben. Azt tudjuk, hogy nagyon sok szociális feladatnak az elvonása történt meg az elmúlt években állami hatáskörben, ezekkel egyébként annak idején az egyet nem értésünket kifejeztük. A város megpróbálja, hogy azokon a területeken, ahol nincs állami ellátás, ott legalább önként vállalt feladatként pluszforrásokat tesz a szociális területek mellé. Éppen ezért ezt is egyértelműen pozitívként fogalmazták meg a kollégák az egyeztetésen”

– mondta a frakcióvezető.

Jeszenszki András hozzátette, amellett viszont nem lehet elmenni, hogy egy 4,7 milliárd forintos kormányzati elvonás is megjelenik a költségvetésben, ez azonban állami hatáskör.

Erre reagálva dr. Kovács Ferenc kiemelte, a szolidaritási hozzájárulás azért emelkedett, mert Nyíregyháza iparűzési adóbevétele több mint megháromszorozódott, ez a fejlődés velejárója.

Csak tavaly karácsony előtt kapott a város 1 milliárd 230 millió forintot a stadionok melletti garázsok rendezésére, valamint a Lázár miniszter úrral való egyik megállapodásunk az volt, hogy 870 milliót ad az állam az állatkertre. Tehát, ha ezt a két összeget összeadom, ez a közel háromszorosa a szolidaritási hozzájárulásnak, és ez csak két ügy. A Volánnal kapcsolatban is komoly terveink vannak, megkezdtük a tárgyalást arról, hogyan kerülhetne a Korányi úti telep városi tulajdonba, valamint egyezettünk a Tiszavasvári úti Volán telephely teljes körű tervezéséről és kivitelezéséről is”

– hangsúlyozta a polgármester.

A beruházásokat pályázati forrásokból próbálják rendezni, amihez természetesen saját forrást is hozzátesz az önkormányzat, tette hozzá a polgármester. A költségvetést végül 15 igen és 7 tartózkodás mellett szavazta meg a testület.

Suszter Csaba, a Szövetségben Nyíregyházáért képviselője felszólalásában arra kérte a közgyűlést, hogy Kistelekiszőlő útfelújítására is fordítsanak nagyobb hangsúlyt ebben az évben. Erre válaszul dr. Podlovics Roland alpolgármester közölte, 2015-től kezdődően összesen tizennégy utca 5494 folyóméter hosszban épült meg abban a városrészben, 2013-tól nyolc utcában 7861 folyóméter hosszúságban pedig felújítás történt, hat helyszínen csapadékvíz-elvezető csatornát építettek ki abban a körzetben.

Ha a szabályozási szélesség nem áll rendelkezésre az önkormányzat számára, akkor forrásvesztés kockázatának a felvállalása nélkül nem tudunk a pályázatba berakni utcákat. Sajnálatos módon azok az utcák, amelyek most is kiviteli tervvel rendelkeznek, öt utcáról van szó egyébként, ott a lakosok többszöri megkeresés ellenére sem adták át a szabályozási szélesség szerinti területeket az önkormányzat számára”

– válaszolta dr. Podlovics Roland.

Ezt az álláspontot erősítette meg dr. Kovács Ferenc polgármester is, valamint kiemelte, bár Kistelekiszőlőben az egyik legnehezebb és legköltségesebb az útépítés, így is szép eredményeket ért el az elmúlt években a város. Az viszont alapvető szabály, hogy ha az ott lakók nem adják át a területet, akkor nem tudnak utat építeni, tette hozzá.

Újabb útfelújításokról és beruházásokról is döntöttek

A csütörtöki közgyűlésen tíz napirendi pontban fogadtak el uniós pályázatokból megvalósuló fejlesztéseket a képviselők, melyek a kormányzat által Nyíregyházának megítélt 52,8 milliárd forintos csomag részei, ami a legtöbb a megyei jogú városok között. Ezek javarészt útfelújítások, amelyek érintik többek között a Napkelte, a Tagló, az Alma, a Csongor utcát, az Alvégesi városrészben több útszakasz korszerűsítését, már meglévő jelzőlámpás csomópontok kapacitásbővítését, valamint újak kialakítását is, illetve a Nyíregyháza és Nagyszállás közötti kerékpárút megvalósítását, a Kosbor utca és Pazonyi út közötti nagyjából 250 méteres szakadási pont megszüntetését. A projektek megvalósítása minden esetben a megkezdéstől számított legfeljebb hatvan hónap. Ezek a fejlesztések mind a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül valósulhatnak meg, 100 százalékos támogatással. Ezeket az előterjesztéseket a képviselők egyhangúlag támogatták.

Egy másik, összesen 820 millió forintos projekt célja a közösségi, kulturális használatú intézmény kisebb részt külső és nagyobb részt belső tereinek fejlesztése, az udvari zöldfelületi területek rendezése, megújítása. Az érintett intézmények a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a Mustárház Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, a Váci Mihály Kulturális Központ Városmajori Művelődési Ház és a Váci Mihály Kulturális Központ Borbányai Művelődési Ház.

A közgyűlésen csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztéséről és csatornarekonstrukcióról is döntöttek, ezek céljaikban csatlakoznak ahhoz a beruházáshoz, amely keretében záportározót alakítottak ki a Kossuth utcán. 2010-től folyamatos az a munka és beruházás, amivel a belvízproblémákat szeretné megoldani a városvezetés.

Aktív az Idősügyi Tanács

Az előterjesztések között szerepelt az Idősügyi Tanács 2024. évi beszámolója is. A tagok tavaly összesen tíz alkalommal üléseztek, két alkalommal kihelyezett ülést tartottak. A szépkorúak a Digitális Tudásközpontban egy új lehetőségről is tárgyaltak, a Digitális Kortalanság Programsorozat elindításáról. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata még 2012-ben hozta létre az Idősügyi Tanácsot, azzal a céllal, hogy javítsák az idős állampolgárok életkörülményeit, az őket érintő problémákat feltárják és lehetőség szerint megoldják.

Mi tulajdonképpen 25 ezer nyíregyházi nyugdíjasnak vagyunk a képviselői, ez egy őrületesen nagy szám, és nagyon sokféle szépkorú tartozik ehhez a hatalmas nagy számhoz. Örömmel tolmácsolom, hogy nemcsak a szépkorúak, hanem sokszor a családtagjaik is megkeresnek és köszönetet mondanak mindazért, amit Nyíregyháza a nyugdíjasokért tesz. Ebben különösen kiemelkedik a karácsonyi csomag, ami egy teljesen szokatlan dolog, nem hiszem, hogy sok városban élnek ezzel a lehetőséggel. Nagyon sok köszönetet kapok a nagyrendezvényekért, ahol még ellátást is kapnak a szépkorúak. Nagyon érzékelik az általam képviselt emberek a gondoskodást”

– mondta szóbeli kiegészítésében Telepóczkiné Farkas Márta, az Idősügyi Tanács titkára.

Idén is lesz napközis tábor

Az előző évek kialakult gyakorlatának megfelelően Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a nyíregyházi, általános iskolás korú gyermekek számára 2025. évben is biztosítja a lehetőséget arra, hogy a nyári szünet ideje alatt különböző turnusokban napközis táborokban vehessenek részt. A napközis táborok célja életkornak megfelelő nappali felügyelet, gondozás, nevelés, foglalkoztatás és étkezés megszervezése a tanítási szünetekben, ezzel is segítséget nyújtva a szülők számára. Ezt az előterjesztést is elfogadta a közgyűlés.

A szociális szféra is terítéken volt

Az önkormányzat fenntartásában működő Nyíregyházi Szociális Gondozási és Egészségügyi Alapellátási Központ a KÖZIM közreműködésével elkészítette az intézményi térítési díj emelésére vonatkozó javaslatát. Eszerint 2025. évre az intézményi térítési díjak átlagosan 3,3 százalékkal történő emelését javasolják a fogyasztói árak növekedését követve.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 óta kizárólag saját forrásból biztosítja a szociális és gyermekjóléti pénzbeli és természetbeni szociális támogatások fedezetét. A közgyűlés által tárgyalt, egy másik rendeletben a jövedelmi jogosultság mértékének meghatározásáról döntöttek, amelynek során figyelembe vették a minimálbér, garantált bérminimum, a nyugdíjak és egyéb rendszeres pénzellátások összegének emelkedését, továbbá több támogatás esetén – a hathatóságot szem előtt tartva – a különböző családi szerkezetekhez igazodva az adható támogatás mértéke is változik az egy főre jutó havi jövedelemhatár kategorizálásának módosításával, mellyel az alacsonyabb jövedelmi helyzetben élők magasabb összegű támogatásra szereznek jogosultságot.

A csütörtöki közgyűlésen a képviselők összesen ötven napirendi pontról döntöttek nyílt ülésen, majd további tízről tárgyaltak zárt ülés keretében.

Kapcsolódó galéria

Ülésezett a Városi Közgyűlés 2025 februárjában

Előző hír
Folytatódik a felnőtt OB2-es vízilabda bajnokság
Következő hír
Körömrágós meccs után Fatum előny!

Kapcsolódó híreink