Az igazán tartós hideg idő beálltával az utcán élő emberek egyre nagyobb veszélyben vannak. Akik a szabad ég alatt töltik el az éjszakai mínuszokat, azoknak sokszor nem számít a holnap, csak a ma: az éjszakát ki kell bírni. Ennek ellenére mégis sokan vannak, akik nem hajlandóak menedékhelyre menni. Az önkormányzattal partnerségben dolgozó Periféria Egyesület munkatársai folyamatosan járják az utcákat, keresik az új otthontalanokat és tartják a kapcsolatot a régiekkel.

A legnagyobb hidegben is...

– A legnagyobb feladatot télen a hideg időjárás adja nekünk, hiszen a mínuszokban az odafigyelés, a segítség életet is menthet – emelte ki Somogyiné Katona Anikó, a Periféria Egyesület szakmai vezetője. – Sajnos most is vannak olyan ügyfeleink, akik semmilyen módon nem vehetők rá arra, hogy igénybe vegyék a melegedőket. A tél olyan módon ró ránk több feladatot, hogy ilyenkor reggel nyolc órától este tíz óráig látjuk el közterületen a munkát. Ezen kívül a nap 24 órájában elérhető az egyesület diszpécserszolgálata és krízisautós szolgálata. Ez azt jelenti, hogy ha valaki a nap bármely szakában elesett hajléktalant lát, felhívhatja a 06-42/504-618-as telefonszámot. Az egyesület munkatársai autóval a bajba jutott segítségére sietnek és vagy ellátják a helyszínen, vagy pedig szociális, esetleg egészségügyi intézménybe szállítják.

Nehéz megbecsülni számukat

– A hajléktalanok számát nehéz megbecsülni – folytatta. – Amit tudni lehet, hogy évente 260–300 olyan ügyfelünk van, akikkel kapcsolatban állunk, de tény, hogy élnek a városban úgynevezett szívességi befogadottak is (kis pénzért befogadják őket, de csak addig, amíg az érdek úgy kívánja), akik sajnos nagyon nem rendezett körülmények között laknak és bármikor az utcára kerülhetnek. Miattuk is, folyamatosan jelennek meg a látókörünkben új ügyfelek. Persze, mellettük ott vannak a „régiek” is. Ismerünk olyan hajléktalant, aki 1994 óta az utcán él.

Gyakran „elbújnak”

Mint ismert, 2018. október 15-én lépett életbe az új szabálycsomag, amely tiltja az életvitelszerű utcán lakást, azaz az utcai hajléktalanságot. Aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik, és a hatóságok felszólítása ellenére sem megy el onnan, az szabálysértést követ el.
– Az utcán élők száma a szabályozás ellenére sem változott egyelőre. Volt néhány eset, amikor a rendőrség figyelmeztetéseket osztott ki, de lefolytatott bírósági ügyekre nem került sor. Azt tapasztaljuk, hogy az új szabályozás miatt a hajléktalanok elhúzódnak, hogy ne vegyék észre őket a járőrök. Ez viszont a mi munkánkat nehezíti, hiszen a szociális munkások nehezen tudják megtalálni őket.

A megyéből is jönnek

A hajléktalanellátó intézmények ennek ellenére is több mint száz százalékos kihasználtsággal működnek – erről már az Oltalom Szeretetszolgálat intézményvezető helyettese, Nagy Judit beszélt.
– Jelenleg minden részlegünk telt házzal mûködik. A megállapodásos intézményrészeinknél is akkora a várólista, mint amennyien bent vannak jelenleg is. Ez azt jelenti, hogy sokkal több ember elhelyezésére lenne szükség. Az éjjeli menedékhelyünk 100 férőhelyes, jelenleg mégis 130–138 hajléktalannak biztosítunk ott szállást. Itt érezhető, hogy a tavaly október 15-én életbe lépő törvény gondot jelent a kisebb településeknek, az egész megyében ugyanis rajtunk kívül csak Nyírbátorban van éjjeli menedékhely, de az is csak 20 férőhelyes. Vagyis azokon a településeken, ahol nem megoldható a hajléktalanok ellátása, behozzák őket hozzánk, ennek köszönhető, hogy ilyen sokan vagyunk. Nem szoktunk ennyien lenni. Félünk is, hogy mi lesz akkor, ha beköszönt a tartós nagy hideg. Elutasítani azonban nem szoktunk senkit. Éppen ezért kialakítottunk egy másik helyiséget, ahol szükség esetén tudunk még fogadni ellátottakat – vörös kód riasztás alkalmával volt is erre példa –, de csak végszükség esetén szeretnénk megnyitni. Mindemellett a hét minden napján meleg ételt is biztosítunk a Népkonyhánkon. 180 adag ételt szoktunk kiosztani, de ha bármikor szükségessé válik, növeljük az adagot.

(Szerző: Bruszel Dóra)