Sokan „tanultak” az erdei iskolában – Közel ötezer gyermek vett részt a programokon

2018-ban 70 foglalkozás és program volt az oktatási intézményben, ezeken több mint 4600 gyerek vett részt. A legnépszerűbb rendezvény a „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel” című program volt. Két nap alatt csaknem 1200-an ismerkedtek az erdészek mindennapi munkájával a Sóstói-erdőben. A Madarak és Fák Napja alkalmából a Tuzson János Botanikus Kertben megrendezett programon 870 gyerek vett részt.

A már hagyományos NYÍRERDŐ Napon pedig több mint 500 résztvevőt regisztráltunk. A Petrilláné Bartha Enikő által irányított erdei iskolában a leggyakrabban 2 órás programokra jelentkeztek a csoportok, de az év során többször került sor 4-6 órás foglalkozásokra is.

Munkatársaink közreműködtek egyebek mellett a budapesti Erdővarázs rendezvényen, amit az állami tulajdonú erdészeti társaságok közösen szerveztek, a nyíregyházi Közfoglalkoztatási Kiállításon, valamint a Nyíregyháza Megyei Jogú Város által szervezett nyári napközis táborok programjaiban.

– ismertette Tölgyfa Gábor, a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatója.

 

Forrás: NYÍRERDŐ