Sima győzelem a Diósgyőr ellen - Előny a Magyar Kupában a Fatumnál
Fotó: Balogh Tamás

Az MVM Röplabda Magyar Kupában a negyeddöntő első mérkőzésén Miskolcon lépett pályára a Fatum Nyíregyháza. Pár napja bajnokin találkozott a két csapat, akkor biztosan győztek a mieink Miskolcon. 

Villámrajtot vettek a mieink, és 4-0-ra vezettek az első szettben, majd 7-2-nél időt is kértek a hazaiak. A folytatásban maradt az öt pont körüli különbség, majd Nikola Radosová ütése után már 15-7-et mutatott az eredményjelző. Lendületesen, jól játszottak a mieink, és magabiztosan nyerték a játszmát. 

A második szett is vendég ütésekkel indult, Ralitsa Vasileva ejtését követően 8-3-ra vezetett a Nyíregyháza. Nagy volt a különbség, a Fattum nyitásai sok gondot okoztak a diósgyőrieknek, és Pintér Andrea is rendre jól fejezte be a támadásokat középen. A játszma második felében már mindenki lehetőséget kapott, és simán hozta ezt a felvonást is Németh Szabolcs együttese. 

Nem vett vissza a tempóból a Nyíregyháza, 6-0-val kezdtek a mieink, Katarina Glavinic is egymás után szerezte a pontokat. Bodovics Hanna ásza után 13-4 volt az állás a Nyíregyháza javára, majd Vajda Beáta villant. Nem volt gyenge pontja ezúttal a Fatumnak, a csapat érvényesítette a papírformát, és biztosan győzött, így előnnyel várhatja a visszavágót.

DVTK – Fatum Nyíregyháza  0-3  (-16, -13, - 12)

Nyíregyháza:  Vasileva, Ana Tiemi, Radosová, Pintér, Lászlop, Vajda 

Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Dékány , Bodovics, Glavinic

vezetőedző: Németh Szabolcs