Sikeres zárás – Befejeződött a Nyíregyházi Ipari Park fejlesztésének első kivitelezési szakasza
Fontos állomáshoz érkezett a Nyíregyházi Ipari Park fejlesztése, befejeződött az első ütem kivitelezése, a műszaki átadás-átvételi eljárás pedig a múlt héten sikeresen lezajlott. A városvezetés szerint ezzel egy jelentős építési szakasz végére került pont, és hamarosan megkezdődhetnek az üzembe helyezéssel kapcsolatos hatósági eljárások. Dr. Podlovics Roland alpolgármester szerkesztőségünknek elmondta, hogy az elmúlt hetekben minden szükséges dokumentáció ellenőrzése és szerződéses zárása megtörtént, így az első ütem hivatalosan is teljesült.
Befejeződött az ipari park első szakasza
A Nyíregyházi Ipari Park fejlesztése fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen az első ütem kivitelezése sikeresen befejeződött, és a műszaki átadás-átvétel is lezajlott. Ebben a szakaszban megépült 14 kilométernyi új közút és 10 kilométernyi kerékpárút, kiépítésre került 10,5 kilométernyi vízvezeték és egy nyomásfokozó állomás, valamint 11,4 kilométernyi szennyvízvezeték és egy átemelő. Kialakítottak 32 kilométernyi alépítményt, 16,5 kilométeren kiépítették a közvilágítást, 12 kilométeren pedig az elektromos hálózatot. A biztonságot 182 telepített kamera szolgálja, továbbá bővítették a víztározót és megvalósították a csapadékvíz-elvezetést az utak mentén. A beruházás nem csupán infrastrukturális fejlesztés, hanem a térség egyik legnagyobb – Magyarország Kormányának mintegy 220 milliárd forintos támogatásával megvalósuló – gazdaságfejlesztési programja. Közel 640 hektáron korszerű ipari környezet jön létre, amely jelentős lehetőségeket nyit meg a hazai és nemzetközi befektetők számára. Dr. Podlovics Roland alpolgármester ismertette a fejlesztés részleteit és kiemelte, hogy a beruházás jelentős előrelépést jelent a térség gazdasági fejlődésében.
„A műszaki átadás-átvételi eljárást még júniusban megkezdtük, és tulajdonképpen múlt héten lezárásra is került. A vállalkozók valamennyi szükséges átadási dokumentációt összeállították, ezek ellenőrzése és átnézése megtörtént. Néhány esetben még az utolsó munkafolyamatok megfelelőségvizsgálata is szükséges volt. A szerződéses intézkedéseket megtették, így a jó teljesítési bankgaranciát jótállási bankgaranciává alakítjuk át. Ezeket a feladatokat múlt héten lezártuk. Elmondható, hogy az első ütem ezzel belépett egy új, következő ciklusba. Ebben a szakaszban a műtárgyak már az üzemeltetőkhöz kerülnek, akik elkezdik beszerezni a szükséges vízjogi üzemeltetési engedélyeket, valamint a forgalomba helyezési engedélyeket. Bízom benne, hogy ezek a lépések egymás után megtörténnek, és a folyamat a nyár végéig lezárul” – részletezte az alpolgármester.
Üzemeltetés és aktiválás következik
Dr. Podlovics Roland hozzátette, hogy lényegében teljes egészében lezárul ez a kivitelezési szakasz, a továbbiakban pedig az üzemeltetőkre hárulnak a feladatok. Ezzel párhuzamosan természetesen a város végzi az aktiválási teendőket, így a nyári időszak ezekkel a munkákkal telik majd. Kiemelte, hogy ez komoly eredmény, hiszen a kivitelezési szerződéseket 2024. február 12-én írták alá. Az egyik projektelem esetében már akkor át tudták adni a munkaterületet, míg a második résznél ez csak áprilisban történhetett meg. Ehhez képest elmondható, hogy szűk egy és negyed évvel később a sokmilliárdos összértékű folyamat sikeresen befejeződött. Arról is kérdeztük az alpolgármestert, hogy mennyire zajlott zökkenőmentesen az első ütem munkafolyamata.
„Nem ment minden zökkenőmentesen – hiszen egy 640 hektáros területen zajlott a kivitelezés. A munkálatokat két fővállalkozó végezte, természetesen saját alvállalkozóikkal. Ezzel párhuzamosan már megjelentek a befektetők közül a Boysen és a W-Scope kivitelezői is, és ők is megkezdték a saját munkálataikat. Mindemellett az OPUS TIGÁZ gázvezeték-fektetése és az OPUS TITÁSZ alállomás-építése is zajlott a területen. Első ránézésre is hatalmas ez a 640 hektáros terület, azonban amikor ennyi vállalkozó jelenik meg egyszerre, az szükségszerűen akadályozza a munkafolyamatokat – egymást is. Úgy gondolom, talán ez jelentette a projekt legnagyobb kihívását: a párhuzamosan, külön jogviszonyban végzett munkák összehangolását úgy, hogy minden résztvevő tartani tudja a saját ütemtervét” – tette hozzá dr. Podlovics Roland.
Nem várt nehézségek az ipari park építése során
Az alpolgármester kitért arra is, hogy a kivitelezés során számos komoly kihívással kellett szembenézni. Mint elmondta, több szakaszon – különösen a központi átemelőnél – rendkívül nagy mélységben kellett dolgozni, egyes helyeken akár hét méterre is le kellett menni a felszín alá.
„Fontos megemlíteni, hogy a munkavégzés nemcsak nagy kiterjedésű területen zajlott, hanem jelentős mélységben is. A nagy központi átemelő például olyan szakasz, ahol hét méter mélyre kellett lemenni, ami önmagában is komoly kihívást jelentett. Ezt csak tovább nehezítette a tavalyi év csapadékos időjárása, amely jelentősen megnehezítette a kivitelezést. A vállalkozók minden lehetséges technikai megoldást alkalmaztak annak érdekében, hogy a csöveket megfelelően el tudják helyezni ebben a mélységben, illetve az átemelő is biztonságosan elhelyezhető legyen. Úgy gondolom, ez az egyik legjelentősebb nehézség volt a projekt során. Ugyanakkor a munkavégzés lakott területeket is érintett, ami mindig különös figyelmet igényel. A helyi lakosság igényeit folyamatosan figyelembe kellett venni, és biztosítani kellett, hogy azok a munkálatokkal párhuzamosan is kiszolgálhatók maradjanak. Összességében a projektet a munka volumenéből, a számos vállalkozó jelenlétéből fakadó összehangolási igényekből, valamint a nehéz terepviszonyok és mélységi munkák kihívásaiból adódó komplexitás tette igazán összetetté” – fogalmazott dr. Podlovics Roland.
Nyíregyháza gazdasági jövője épül tovább
A Nyíregyházi Ipari Park fejlesztésének első üteme tehát sikeresen lezárult, a következő hónapokban pedig megkezdődhetnek az üzembe helyezéssel és engedélyeztetéssel kapcsolatos eljárások. A városvezetés bízik abban, hogy a második ütem is hasonló lendülettel haladhat tovább, és az ipari park a jövőben meghatározó szerepet tölthet be a térség gazdasági növekedésében és a munkahelyteremtésében.


