A fúvósinduló után Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármester, Dr. Kovács Ferenc mondott köszöntőt.

Az együttes megalakulásának jubileumát ünnepli. 80 évvel ezelőtt alakult meg ez a fúvószenekar – azt gondolom, hogy ilyen hosszú időn át az együttes igen eredményesen működött. Azt gondolom, hogy az együttest mindig is elkötelezett emberek igazgatták és olyan lelkes zenészek alkották és alkotják, akik hittek magukban, a zenekarban és a küldetésükben. Meg is köszönöm azt, hogy az elmúlt évtizedekben Nyíregyháza hírnevét öregbítették és elvitték távoli helyekre is, a város kulturális életének meghatározó tényezői voltak! Nagyon remélem, hogy a következő évtizedekben is így marad és javaslom, hogy ezt az újévi koncertet, amely olyan sikeres, hogy pótszékeket is kellett hozni, soha ne hagyják abba.

Nyíregyházán 1939-ben alakult a vasutas fúvószenekar.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Trifonov Éva

A múltról, jelenről is szólt Hadnagy Attila, a MÁV pályavasúti területi igazgatója az újévi koncerten:

Sok a fiatal arc, de tudomásom szerint van több olyan tagja is a zenekarnak, aki már 50 éve benne van zenekarban. Ahhoz, hogy ezt a munkát kitartóan tudják végezni a tagok, nagy elhivatottság, célok, kemény munka kellett – mi ezt a vasutasok családjából már ismerjük, kollégák is vagyunk jó néhányan, hiszen vasutas elődök alapították ezt a zenekart.

A jubileumi koncerten azt a két tagot is köszöntötték, akik már 50 éve vannak a zenekarban. Nem maradhatott el a bécsi keringő, Johann Strauss császárkeringője csendült fel az újév első napján – a Nyíregyháza Táncklub koreográfiáját láthatták az újévet köszöntő résztvevők.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Trifonov Éva

De közreműködött még többek között a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport több tánccsapata, a Primavera Balettegyüttes és a Szabolcs Táncegyüttes is. Így volt kállai kettős, vidám polka, valamint kánkán is, Offenbach nagyoperettjére.

Ha élőben nem látták, a teljes koncertet megnézhetik a Nyíregyházi Televízió Kult-Óra című műsorában január 12-én (szombat) 20.30-as, valamint másnap, vasárnap 9.30-as és 22.20-as kezdettel.

 

Dér Vivien