Ékszerek és kincsek a múzeum állandó kiállításában.

Megtekinthető: hétfő kivételével, nyitvatartási időben.

Az arany tűnik a legértékesebb fémnek, pedig nem az. A Kr.u. I. században élt római történetíró, id. Plinius világított rá arra, hogy miért pont az arany vált az idők folyamán a legtekintélyesebb értékmérővé, a gazdagság szimbólumává. Nyilvánvalóan az egyetlen anyag, mely nem pusztul el a lángtól, sértetlen marad a tűzvízben és a máglyán is, sőt minél gyakrabban ég meg, annál jobb a minősége.

Az aranyat a periódusos táblázatban a platina és a higany között találjuk. Rendszáma 79, sűrűsége 19300 kg/köbméter. A természetben, elemi állapotában termésaranyként és ércásványok formájában fordul elő. A különféle savakkal szemben igen ellenálló, mindössze a királyvízként ismert tömény sósav és tömény salétromsav 3:1 arányú keveréke képes oldani. Tiszta állapotában igen jól nyújtható. Egy gramm tiszta aranyat 2000 méter huzalszállá lehet nyújtani. Hihetetlenül vékony, 0,0001-ed mm-es fólia, úgynevezett aranyfüst is készíthető belőle. Egy 1906-ban megjelent magyar nyelvű ásványtankönyv szerint egyetlen körmöci aranypénz mennyiségével egy huszárt lovastól be lehetne aranyozni.

Titus Lucretius Carus a Kr. e. I. évszázadban élt római költő a következőképpen képzelte el az arany kialakulását:

Most jön sorra a réz, arany és vas felfedezése. Úgy történt, hogy a föllobogó láng rettenetes ropogás közepette megette az erdőt mind gyökerestül, a földet egész átfőzte hevével, megcsordultak a fölforrott erek s patakokban gyűlt tóvá a talaj teknőiben réz, arany, ólom és az ezüst. Mindezt később már megmerevülten látták ők szanaszét csillogni friss színeikben, fölvették, tetszett tündöklő szép simaságuk és föltűnt, hogy mindegyikük formája hasonló.

Vidékünkön a legkorábbi aranytárgy a középső rézkor időszakából származik Fényeslitkéről, de a bronzkori raktárleletekben is előfordulnak aranytárgyak.

A vágyott, csillogó ércdarabokat kezdetben a felszínen találták, s csupán össze kellet gyűjteni. Ez a forrás azonban hamarosan, talán már a rézkor végére kimerült. Az ember rákényszerült a bányászatra, illetve az aranymosásra.

Igen részletes ismeretekkel rendelkezünk a rómaiak aranybányászatáról. Korabeli leírások alapján egyszerűen követték az aranyteléreket, másrészt óriási tárnákat vájtak, melyeket beomlasztottak, majd csatornákat vájva az omladékba, mintegy átmosták a hatalmas törmelékhalmazt. Évente 6,5 tonna aranyat sikerült kibányászniuk. Így vált lehetővé az a luxus, melyről lépten-nyomon értesülünk, így készíthetett magának Claudius császár felesége színarany fonalból szőtt köpenyeget, így formálhatták meg a színarany szobrokat az istenekről, s olykor a halandókról. A római aranybányászat középpontja kétségtelenül Erdély volt. Erdély megszállásának és provincializálásának egyik legfőbb oka volt a bányák, ill. a helyi lakosság, a dákok kincseinek megszerzése. Decebel király legyőzése után dőlt az arany a birodalomba. Cassius Dio szerint 165 tonna arany és 331 tonna ezüst került a kezükre. Az erdélyi aranybányászat egyik központja a mai Verespatak, Rosia Montana (korabeli nevén. Alburnus Maior) volt. A területen a mai napig egyedülálló módon maradtak fent a járatok, valamint az egykori bányászok temetői, szentélyei.

A sztyeppéről a rómaiak idején vidékünkre és az Alföldre érkező iráni népek, a szarmaták, alánok előkelői ugyan csak nagy vagyonnal bírtak. A császárkori Alföld lakóinak, a szarmatáknak sírjait rendre ki is rabolták. A rabolatlan sírok aranyékszerei nem hagynak kétséget afelől, hogy mit is kerestek a fosztogatók.

A Római Birodalom fennállásának véget vető, a nagy népvándorlást megindító hunok kezén soha nem látott mennyiségű arany halmozódott fel. Aligha kételkedhetünk abban, hogy a bányák és mosóhelyek felfedezése után ne használták volna azokat folyamatosan. Ugyanakkor a hunok megsarcolták a szomszédjaikat is. 443 és 449 között Bizánc 6,5 tonna aranyat fizetett ki a hunoknak. A Bizáncból érkező aranyfolyam az 568-ban a Kárpát-medencét meghódító avarok idején sem apadt el. A közelmúltban, Tiszavasváriban került elő ennek szép példája. A VII. század közepétől a régészeti leletek között ritkultak az aranyak.

A közhiedelemmel ellentétben honfoglaló őseink hagyatékában is ritkaságnak számítanak. Az előkelők ékszerei többnyire csak aranyozott ezüstök, kivétel persze akad, nem is akármilyen. Múzeumunk két aranyszerelékes szablyával is dicsekedhet: a geszterédivel és a rakamazival. Bujon színarany ruhadíszek kerültek elő. Olykor pedig aranyhajkarika kerül a szerencsés régész kezébe, mint nemrégiben Kálmánházán.

A kereszténység térhódításával a temetkezésekben megritkulnak, majd eltűnnek az értékes tárgyak. A kincseket pedig rendszerint a nagyobb világégések alkalmával rejtik el tulajdonosaik. Árpád-korunk ilyen világégése volt a tatárjárás. A Tyukodon elrejtett javakért sem ment vissza egykori gazdájuk.

A középkori Európa aranytermelésének mintegy egy 80%-át Magyarországon bányászták. Az aranytermelés központjai a Felvidéken és Erdélyben voltak. Becslések szerint 1325-től 1375-ig évente 4000 kg. aranyat bányásztak hazánkban, ennek mértéke azonban fokozatosan csökkent. A XIV. század első harmadában 1500 kg. lehetett.

Az arany tisztaságát karátszámokkal jelezzük. A 100%-os tisztaságú arany 24 karátos. A régészeti leletek között gyakoriak a 24 karátos aranytárgyak. Ezek közzé tartoznak a bizánci aranypénzek és a belőlük készített ékszerek. Ez a tiszta arany jelenleg nincs mindennapos használatban, lévén igen puha, s kopásállósága is csekély. Többnyire ezüsttel vagy rézzel ötvözik, így használják különböző ékszerek készítésére. Ezek karátszáma 14 és 18 között van. 14 karát alatt már nem érvényesülnek az arany kitűnő tulajdonságai, így azt ékszernek nem alkalmazzák.

Az újfehértói éremkincs

2002. április végén a nyíregyháza Jósa András Múzeumba, a leletbejelentést követő kétheti kutatás eredményeként 261 db aranypénz került be Újfehértóról. Az éremkincs az elmúlt 50 év legnagyobb középkori aranylelete, amelyet a benne előforduló ritkaságok, tízszeres súlyban vert aranyak is kiemelkedővé tesznek. A lelet súlya kb. 1 kg 30 dkg.

A lelet kezdő évszámát Luxemburgi Zsigmond nagyszebeni aranyforintja (1436) adja, záró évszáma I. Lipót 1684-ben, Körmöcbányán vert aranypénze. A legtöbb veret a Magyar Királyság területéről származik (132 db).

A lelet további megoszlása a következő:

Erdély (8), Ausztria (6), Salzburgi Érsekség (26), Csehország (5), Szilézia (1), Német-Római Császárság – Egyházi és világi tartományai (19), városai (42), Lengyel Királyság (7), Németalföld (5), Velence (4), Svédország (3), Strassburg városa (Franciaország – 1), Zürich városa (Svájc – 1), Német Lovagrend (1).

Nagyon valószínű, hogy a lelet egy gazdag kereskedő magánvagyona lehetett, de nem kizárható az a feltételezés sem, hogy a kincsnek köze lehetett a Thököly (Rákóczi) családhoz, mivel Thököly Imre felső-magyarországi fejedelemsége éppen 1684-85-ben esett szét.

A kincset az egykori tokaji kereskedelmi út mellett rejtették el, ami bizonyíthatja, hogy az elrejtőt útközben lephették meg kirablói.

A lelet egyediségét a benne lévő többszörös, főleg a tízszeres aranyak, II. Ulászló hétszeres súlyban vert guldinere, és János Kázmér igen ritka négyszeres súlyban lévő dukátja is megerősítik, hiszen még a kassai aranykincsben sem találhatók – noha az több, mint tízszerese az Újfehértóinak (!) – ilyen súlyú aranypénznek. Az újfehértói aranykincs Közép-Európa egyik legjelentősebb 15-17. századi éremlelete!

Forrás: Jósa András Múzeum