Profi szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus a saját nevelésű támadójával, Cseh Norberttel! A fiatal labdarúgó a Bozsik Akadémián nevelkedett, és az elmúlt években rendre jó teljesítményt nyújtott, és fizikálisan is sokat erősödött. A felkészülés találkozókon is többször volt eredményes, a klub vezetése pedig számít a 18 éves csatárt, így szerződést kínáltak neki, és három éves kontratust kötött vele a Nyíregyháza Spartacus.
- Norbi példája is mutatja azt, hogy igenis akiben megvan az a potenciál ami alkalmassá teszi a felnőtt labdarúgásra, azzal komolyan, hosszú távon számolunk. Az idekerülésemkor is elmondtam azt, hogy a fiataloknak nyitva áll a Szpari kapuja, csak rajtuk múlik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. Norbi igyekezett bizonyítani, és a felkészülés első napjától a felnőtt kerettel dolgozik, mindegyik meccsen lehetőséget kapott, és gólokat szerzett. Folyamatosan szeretnénk őt építeni, fejleszteni annak érdekében, hogy a későbbiekben a Spartacus meghatározó játékosa legyen. Ehhez kellő idő és türelem kell, ez a mi részünkről megvan irányába, ezért is kötöttünk vele hosszú távú szerződést. Ez a mai szerződéskötés az utánpótlásban dolgozók munkájának is a gyümölcse, amihez én külön gratulálok, és örülnék, ha a következő években további tehetséges fiatalokat nevelnének a klubnak - mondta Fekete Tivadar sportigazgató.
Cseh Norbert a legutóbbi idényében nagyon hatékony volt. 22 meccsen volt kezdő az U19-es bajnokságban illetve a Szpari II-ben, és 22 gólt lőtt. Gyerekkori álma teljesült azzal, hogy a felnőtt csapat tagja lett.
- Amikor elkezdtem focizni, az volt az álmom, hogy egyszer a Szpari első csapatában játszhassak. Az, hogy nevelőklubomnál kaptam profi szerződést, nagy öröm, és nagyon várom már, hogy bemutatkozhassak tétmeccsen az NB-II-ben. Ha lehetőséget kapok, szeretném gólokkal segíteni a csapatot. Az edzőmérkőzéseken jól esett, hogy többször kezdhettem, ez magabiztosságot adott, és gólokat is szereztem. Meglepően könnyen ment a beilleszkedés, nagyon segítőkészek voltak a többiek. Azt üzenem az akadémián nevelkedő fiataloknak, hogy bátran merjenek álmodni, mert nincs elérhetetlen cél, és az én példám is mutatja, hogy be lehet kerülni a felnőtt keretbe - mondta Cseh Norbert.
A tehetséges játékos nem az egyetlen saját nevelésű labdarúgó a keretben, Pataki Bencével, Oláh Benjáminnal és Szondi Leventével is profi szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus a közelmúltban.