Rutinos védőt igazolt a Szpari

Újabb munkás hét kezdődött a Nyíregyháza Spartacus számára. A mieink kerete bővült, rutinos védővel kötött szerződést a Szpari – jelentette be Dankó Gergő klubigazgató. 

Baki Ákos 27 éves, több mint tíz éven át volt az MTK játékosa, és komoly élvonalbeli rutinnal rendelkezik. A 194 cm magas hátvéd a védelem közepén bevethető. Menedzsere az a Farkas Balázs, aki Nyíregyházán nevelkedett egykoron. 

- Igyekszünk olyan játékosokat igazolni akik az NB-II-ben  meghatározó játékosok, Baki Ákos több mint 50 NB-I-es találkozón is szerepelt. Bízunk abban, hogy a pályán, és azon kívül is a csapat kohézióját erősíti - mondta Dankó Gergő. 

A szakmai stábban is történt változás, Perge Mihály masszőr is a csapatot erősíti, ő Balmazújvárosból érkezett. Koskovits György a jövőben a Szpari II. munkáját segíti, így Tanyi Attila és Perge Mihály lesz a két masszőr a felnőtt csapatnál. Több új fiatal próbajátékos is a többiekkel készül, így a Puskás Akadémiától érkezett egy jobb oldali  védő, és Szombathelyről egy fiatal támadó. 

- Védő poszton szerettük volna megtartani Debreceni Zalánt, de jó teljesítményére a Paks is felfigyelt, és megvásárolták a Haladástól. A bal oldali védő pozícióra még érkezhet egy labdarúgó, a héten csatlakozhat hozzánk egy rutinos, több mint 100 NB-II-es mérkőzéssel rendelkező játékos - tette hozzá a klubigazgató.  

A Nyíregyháza Spartacus vezetése szeretné, ha a jövő héten kezdődő edzőtábor előtt végleges lenne a keret.