Rotary húsvét a Jósa András Múzeumban – Kézműves foglalkozás és ügyességi versenyek
Több mint száz diák vett részt a programon

A Rotary Klub Nyíregyháza idén negyedszer rendezte meg Nyíregyháza Megyei Jogú Város támogatásával négy iskola, több mint száz diákjának Hagyományőrző Húsvéti Kavalkádját a Jósa András Múzeumban.

A házigazda szeretettel, a Művészeti Szakgimnázium Tánc– és Zenetagozata pedig műsorral várta az esemény résztvevőit.  A rotarysok játékos és ügyességi feladatokat készítettek elő a nap hőseinek.

Diczkóné Untener Mónika, a Rotary Early Act Klubjának vezetője kiemelte: 

A városból azokat a gyerekeket hívjuk meg, akik valamelyik olyan iskolába járnak, ahova a sérült gyerekek is. Ilyen a Bárczi Iskola, a Göllesz és a Ridens. Minden évben ilyenkor csatlakozik hozzájuk a Kazinczy tagintézménynek az Early Act klubja, mely Nyíregyházán egyedülálló, az országban pedig ők az ötödik Early Act Klub.

Jobbá teszik a világot

A több mint 110 éves Rotary Szervezet küldetése a kezdetektől az, hogy jobbá tegye a világot.

Így szólt erről Dr. Pénzes Mariann a Nyíregyházi Rotary Klub tagja:  

A mi Rotary Klubunknak is alapvető eszméje, hogy tegyük jobbá a világot. Természetesen a barátság nagyon fontos, és az is, hogy a fiatalokat segítsük. Negyedik alkalommal szerveződik a nyíregyházi Rotary Klub támogatásával, önkormányzati pályázati forrás felhasználásával, és a Jósa András Múzeum helyszínt biztosít ehhez a programhoz. A célunk az, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával a vidámság mellett támogassuk az együttérzést, az egymás iránti toleranciát és biztassuk a gyerekeket abban, hogy mindenki jó valamiben.

A vegyes csapatoknak előkészített közös program, a játék segíti az összetartozást, egymás elfogadását és hívei lesznek a Rotary eszméjének, fogalmazott a nyíregyházi Klub képviselője.

Színes programok

Kézműves foglalkozás és ügyességi versenyek, kvíz feladatok és puzzle is szerepelt a múzeum épületében felállított állomásokon.

A gyerekeknek nagyon sok érdekes feladatot állítottunk össze. Szókeresőt, különféle húsvéti hagyományokhoz kapcsolódó versenyeket. Lesz tojásdobálás, egyensúlyozás, tehát úgy gondolom, hogy a mai napon nagyon sok érdekes feladatot fognak megcsinálni és élvezni fogják. A végén pedig meghívjuk őket egy fagyizásra, és az első három helyezettet pedig díjazni fogjuk.

– mondta az Early Act Klub vezetője.

Rotary tagok, diáktársak és múzeumi szakemberek mind-mind azon dolgoztak, hogy emlékezetessé tegyék az idei ünnepet is az integráció szellemében rendezett Hagyományőrző Húsvéti Kavalkád élményével.