Rotary adomány a kórháznak – Ózongenerátoros fertőtlenítőt és hűtőket is kaptak
Fotó: Szarka Lajos

Kétmillió forint értékű adománnyal segítette a COVID-ellátásban dolgozókat a helyi Rotary Club. A gyűjtést először a nyíregyházi csapat saját köreikben kezdte el, de hamar híre ment a jótékony felhívásnak és sok magánszemély, illetve cégek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Ózongenerátoros fertőtlenítőt, hűtőket és élelmiszereket adtak át a kórház számára csütörtök délelőtt.

A Jósa András Oktatókórházban látják el három megye kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos állapotú koronavírus-fertőzött betegeit, a normálishoz képest megugrott a betegforgalom a járvány miatt, így a szakemberek sokkal leterheltebbek a megszokottnál. Az egészségügyi dolgozók, illetve a mentőszolgálat dolgozóinak munkáját a Rotary Club is szerette volna segíteni, a kórháztól érdeklődtek, mire lenne szükségük, ez alapján indult a gyűjtés.

„A kezdeményezésünk néhány hete egy klubtársunk ötlete alapján indult. Azért is szerettük volna ezt megvalósítani, hogy segítsük a kórházban dolgozók munkáját és ehhez csatlakozva a mentősök és az ambulancián vizsgálaton lévő betegek komfortérzetét. Szerettük volna hétköznapjaikat kicsit szebbé varázsolni. Tudjuk, hogy milyen nehéz helyzetben vannak most, a vírus – úgy gondolom – a legnagyobb feladatot a kórházakra helyezi” – mesélte Kovács Krisztián, a nyíregyházi Rotary Club elnöke.

Kétmillió forintos segítség

A kérések között szerepelt a körülbelül 800 ezer forintos ózongenerátoros fertőtlenítő, ezt sikerült beszerezniük, az Electrolux három hűtőszekrényt ajándékozott a kórháznak, de nagy segítséget jelentettek az Alfi-Ker Kft., a Révész-Nyírlog Kft., valamint az Euro-Expert Team Kft. felajánlásai is, így élelmiszereket, gyümölcslevet, vizet és édességet is kaptak a dolgozók.

Köszönet az intézménytől

„Az ajándékba kapott eszközökkel egyrészt a dolgozókat segítjük, másrészt az ellátásukra várakozó ambuláns betegeink helyzetét is javítjuk. Az élelmiszert tudjuk tárolni ezekben a hűtőkben és az innivalókat is kioszthatjuk, amit most adományként kaptunk. Nagyon nagy segítség ez számunkra és nagyon szépen köszönjük még egyszer” – mondta dr. Francz Mónika, a Jósa András Oktatókórház orvosigazgató-helyettese.

Folytatódik a gyűjtés

A tárgyi adományok hamar összegyűltek, a Rotary Club pedig úgy döntött, folyamatossá teszik a segítségnyújtást. Így az anyagi felajánlásokat bármikor szívesen fogadják a bankszámlaszámukra, hogy abból segítsék az egészségügyi dolgozók munkáját.

Rotary Club Nyíregyháza Egyesület
10300002-27034619-00003285
Megjegyzés rovatba kérik feltüntetni: COVID

Kapcsolódó galéria

Rotary adomány a kórháznak 20201126