Rogán: December végén megérkezhet az első adag vakcina

December végén már több százezer adag vakcina érkezhet, amelyet a védekezésben dolgozók kapnak majd. Ezt követően a biztonságosnak ítélt oltóanyagok közül a leggyorsabban érkezőhöz lehet majd hozzájutni elsőnek, de az oltás önkéntes lesz, jelentkezni kell majd érte - mondta a miniszterelnök kabinetfőnöke a Hír TV vasárnap esti műsorában.

Rogán Antal a járvány elleni védekezést értékelve elmondta, hogy a magyar egészségügy az ellenzéki vádakkal ellentétben jól teljesít, a kormány pedig mindent tőle telhetőt biztosít ehhez, a szükséges eszközöktől kezdve a béremelésig.

A határok nélküli Európában a járvány hihetetlen sebességgel terjed, sok állam a magyarországinál lényegesen szigorúbb intézkedésekre kényszerült - mondta.

Közölte azt is, hogy december végén már több százezer adag vakcina érkezhet, amelyet a védekezésben dolgozók kapnak majd.

Ezt követően a biztonságosnak ítélt oltóanyagok közül a leggyorsabban érkezőhöz lehet majd hozzájutni elsőnek, de az oltás önkéntes lesz, jelentkezni kell majd érte - mondta Rogán Antal.
 A baloldal Magyarország kárára akart előnyhöz jutni azzal, hogy az uniós támogatások megvonását szorgalmazta - mondta a miniszterelnök kabinetfőnöke. Rogán Antal a Bayer show vendégeként kifejtette, hogy a magyar vállalkozásokat, a magyar gazdákat sújtotta volna a támogatások visszatartása.

A baloldal ezt is elfogadta volna azért, hogy a 2022-es választást megnyerhesse - tette hozzá.

Véleménye szerint a héten létrejött megegyezés az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról a józan ész győzelme, hiszen járvány idején a gyorsaság számít, a segítséget tehát nem szabad politikai feltételekhez kötni.

Soros György most emiatt csalódott, és ha a "gazdi csalódott", akkor bizonyára a baloldal sem elégedett az eredménnyel - fogalmazott a fideszes politikus.

Rogán Antal elítélte, hogy Brüsszel ilyen helyzetben, a válság közepette is gender- és migrációs akciótervvel hozakodott elő.

Az okok világosak, hiszen a baloldal szavazati nyereségre számít a bevándorlásból, és vannak olyanok is, akik a nemzetek megszűnésére számítanak, mert azokat a céljaik akadályának tekintik.

Magyarország álláspontja ugyanakkor egyértelmű: a migránsok letelepítésére szánt forrásokat a családoknak kell adni - mondta.

Hangsúlyozta azt is: Magyarország  nem ellenzi az uniós eljárást, ha valaki csal, nem tartja be a költségvetési szabályokat, megsérti az EU költségvetési elveit, de a politikai zsarolást elveti.

A miniszterelnöki kabinetfőnök szerint nem véletlen, hogy épp Magyarország és Lengyelország a támadások célpontja.

Európában ma ebben a két államnak van tisztán jobboldali vezetése, másutt a baloldal is kormányzati szerephez jutott - tette hozzá.

 

Forrás: MTI