Győzelem a rangadón - Megszakította a BRSE sorozatát a Fatum Nyíregyháza

A női röplabda Extraliga rangadóját rendezték Békéscsabán. A BRSE a Fatum Nyíregyházát fogadta, és a mieink célja az volt, hogy megszakítsák a csabaiak veretlen sorozatát. Jól is kezdtek a mieink, és vezettek a találkozó elején (2-7). A hazaiak viszont ledolgozták hátrányukat, így szoros lett az állás (10-10).  Radosová és Vasileva ütéseivel megint sikerült meglépni, de a szett hajrája 20-20-al indult. Izgalmasan alakult a végjáték, a Fatum játszmalabdákhoz jutott, és a 9 pontot szerző Vasileva ütésével nyerte a játékrészt a Nyíregyháza. 

A második felvonás eleje 5-5-el indult, majd Pintér pontjai következtek center posztról, de így is előnyt harcolt ki a Békéscsaba (10-7).  Cserékkel próbált frissíteni Németh Szabolcs, és Inneh-Varga egymás után többször is pontosan támadott, és szép labdameneteket követően a BRSE kért időt (16-14).  Vander Weide ütései után a hajrát a Békéscsaba kezdhette jobb helyzetből, de zsinórban négy pontot szereztek a mieink, hármat Ortiz (21-21). A Fatum aztán hárított egy játszmalabdát, de ezt tette a BRSE is. És ez így ment 29-27-ig, nyerte a játszmát végül a hazai gárda.

 A harmadik szett elején tartott a BRSE lendülete, és 8-4-nél négy ponttal vezettek. A folytatásban is nehéz volt tartani a csabaiak amerikai légiósát, bár többször is nagyot mentettek a mieink. Állandósult a 2-3 pontos hazai előny, de 19-15 után zsinórban hat pontot szerzett a Fatum, és fordított! 23-24-nél szettlabdája volt a Nyíregyházának, melyet sikerült értékesíteni.

 A negyedik játékrész is hasonlóan nagy csatát hozott, több jó egyéni teljesítménnyel. Bár a szett elején a nyírségiek álltak jobban, 10-10-nél egyenlített a BRSE. Féltávnál jó nyitásokkal és ütésekkel sikerült meglépni a hazaiaktól, és közel került a meccs megnyeréséhez a Fatum Nyíregyháza (14-18). Innen fordított a Békéscsaba, de volt rá válasz, miközben a liberóink nagyokat mentettek. Három meccslabdája volt a Fatumnak, és a másodikat Lacombe Zsófia révén értékesítve győzött a Nyíregyháza, megszakítva a BRSE 16 meccses veretlenségi sorozatát. 

Swietelsky BRSE – Fatum Nyíregyháza 1-3 ( -23, 27, -23, -22)

Nyíregyháza: Najdic 2, Ortiz 16, Lacombe 13, Radosová 19, Pintér 7, Vasileva 17
Csere: Tóth F. ,Tóth D.(liberók), Inneh-Varga 10, G.Francesco 1, Fuchs
vezetőedző: Németh Szabolcs