Ratkó József pályaképe – Költő a diktatúrában címmel jelent meg Babosi László kötete.

Költő a diktatúrában. Ratkó József pályaképe. Szerdán mutatták be a Móricz Zsigmond Könyvtárban Babosi László kötetét, mely a Magyar Napló gondozásában jelent meg, tulajdonképpen a szerző doktori disszertációjának leirata.

Már Ratkó József nevének említése is forgószelet, szinte forradalmat hívott  életre egykoron. Ő volt, aki a hatalom ellen, a kisemberek mellett szólt és írt. A Móricz Zsigmond Könyvtár főkönyvtárosa, a nagykállói származású Babosi László már középiskolás korától olvasta, gyűjtötte, közelről figyelte a költő, a nagykállói könyvtáros munkásságát. Azt is tudja, mi fogta meg, mit szeretett tizenéves korában Ratkó lírájában.

Például az éjszaka verseit. Az egyik éjszaka versében írta azt, hogy 'Vállaltam olyan csoda dolgot, amire senki se kért. Énekelek melegebb fényű, romlatlan csillagokért' – nagyon megfogott ez a versszak is. A 90–es évek elején szembesültem azzal, miuán elhunyt Ratkó József, hogy több olyan verse van, ami az önálló, vékonyka kis köteteiben nem jelent meg.

- nyilatkozta Babosi László irodalomtörténész.

Saját érdeklődése miatt gyűjtötte aztán a megtalált és kiadatlan Ratkó irodalmat, melyhez partner volt az az irodalmi, baráti kör, mely egykoron támogatta a költőt, sőt családja kifejezett kérésére folytatta a munkát a nyíregyházi és a nagykállói könyvtárban. Aztán megjelent a prózák, versek és a drámák kötet is. Lebilincselő személyiség rajzolódott ki a művekből, és a róla szóló szakirodalomból. Nemcsak a verseiben volt érdekes, hiszen Nagykálló, a megye, de az egész nemzetközösség érdekében is cselekedett. Így született meg a pályakép doktori dolgozatban, tanulmányokban, majd önálló kötetben. Babosi László szisztematikusan megismerkedett azokkal, akik Ratkóval kapcsolatba kerültek, az akadémikustól a kétkezi munkásig, hiszen sokrétű emberi, baráti kapcsolatrendszerben élt. Különleges ember volt, vonzotta az értelmes, tenniakaró  embereket, bár a legenda szerint nem volt könnyű vele együtt lenni.

Ratkó nélkül nem születhetett volna meg a Hangsúly című hangos irodalmi folyóirat, mely itt Nyíregyházán, a Magyar Rádió egykori regionális stúdiójából indult, és készült-forgott hosszú éveken át.

Dr. Babosi László:

Ez szól az egész irodalmi életről, a Szabolcs – Szatmár megyei kulturális életről, az olvasótábori mozgalomról, melynek 1972-ben Ratkó József volt az egyik elindítója, és halálig legendás kiscsoport vezetője. Emellett szól a megye elmúlt 50 évéről, mind a politikatörténetről, mind a kulturális életről.

A Magyar Napló kiadásában megjelent 'Költő a diktatúrában. Ratkó József pályaképe' című kötet nagyon sokrétű. Bemutatja az elmúlt fél évszázad kulturális és közéletét. De olvashatják benne Ratkó 1989-es beszédét is, melyet március 15-én mondott Nagykálló főterén. Pedig nemigen kapott szót akkoriban piros betűs állami ünnepeken.