Rangos elismerés – Hajós Alfréd Aranyplakettel tüntették ki dr. Vajda Ildikót

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség ünnepélyes keretek között díjakat adott át azoknak a legkiemelkedőbb szakembereknek, akik hozzájárultak az egyetemi sport sikereihez. Az egyetemi sportélet területén végzett több évtizedes szervezői, szakértői és vezetői munkásságáért dr. Vajda Ildikót, a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetének igazgatóját Hajós Alfréd Aranyplakett elismerő kitüntetésben részesítették.

Dr. Vajda Ildikó főiskolai tanár a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet igazgatója. 2001 óta oktat testnevelő tanár, edző és sportszervező szakon, az osztatlan testnevelő tanár szak, valamint testnevelő tanár mesterszak akkreditációját kidolgozó munkacsoportok vezetője és szakfelelőse. Több évtizedes oktatási, képzési, tudományos és szakértői tevékenysége széles körű, nemzetközi oktatási munkatapasztalatát Angliában, Finnországban, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban szerezte. A Nyíregyházi Egyetemhez fűződő kapcsolata régre nyúlik vissza.

– Én is a nyíregyházi egyetem jogelődjén, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szereztem az első diplomámat és ezt követően tanultam tovább a Testnevelési Egyetemen, majd a tanulmányaim csúcsa volt, hogy a doktori fokozatot megszereztem. Az első diplomám megszerzése után nem a felsőoktatásban helyezkedtem el, viszont a családi kötődés visszahívott Nyíregyházára és az akkori tanszékvezető emlékezett még a tanulmányaimra, hiszen főiskolásként bekapcsolódtam a tudományos diákköri tevékenységbe. Már akkor kutatásokat végeztem egy itteni oktató irányítása alatt. 2001-ben kerültem a Nyíregyházi Főiskolára, azóta pedig szépen lassan haladtam felfelé a ranglétrán. Sok mindent kipróbáltam, rengeteg tantárgyat kaptam, bekapcsolódtam a kutatásokba, tudományos diákkör munkájába és az egyetemi sportéletbe az oktatás mellett – idézte fel pályáját dr. Vajda Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet igazgatója.

Több évtizedes szervezői, szakértői és vezetői munkásságát díjazták

Dr. Vajda Ildikót 2018-ban az a megtiszteltetés érte, hogy a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet igazgatói feladatait láthatja el. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség április 28-án, a MEFOB Fesztivál keretében Debrecenben tartotta éves rendes Közgyűlését, melynek keretében a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes keretek között díjakat adtak át azoknak a legkiemelkedőbb szakembereknek, akik hozzájárultak az egyetemi sport sikereihez. Az egyetemi sportélet területén végzett több évtizedes szervezői, szakértői és vezetői munkásságáért dr. Vajda Ildikót, a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetének igazgatóját a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnökségének döntése alapján Hajós Alfréd Aranyplakett elismerő kitüntetésben részesítették.

– Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke és elnöksége méltónak talált erre a magas rangú kitüntetésre. Nagyon hálás vagyok a kollegáimnak, valamint a Nyíregyházi Egyetem rektorának, dr. Szabó Györgynek, hogy javasoltak a kitüntetésre – mondta el dr. Vajda Ildikó.

Szakmai munka, sportprogramok, hallgatói tehetséggondozás

A Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetének igazgatója nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az intézmény hallgatói minél több sportágban elinduljanak és sikeresen helyt is álljanak a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által meghirdetett bajnokságokban és versenyeken. Kiemelten támogatja a hallgatói tehetséggondozást, patronáló tanárként elhivatott az intézményben tanuló élsportolók kettős karrierjének segítségében.

– Továbbra is célkitűzésem, hogy a Testnevelés és Sporttudományi Intézet szakmai munkáját irányítsam, hogy a kollegáimmal együtt a lehető legtöbbet megtegyük azért, hogy a Nyíregyházi Egyetemen a sportszakember képzés a múltjának, a hagyományainak megfelelően színvonalasan folytatódjon tovább. És természetesen nagyon fontosnak tartom az egyetemi sport támogatását, az egyetemisták sportéletének szervezését, valamint lehetőséget biztosítani a hallgatóknak a rendszeres fizikai aktivitásra, és a különféle sportprogramok szervezését, vezetését, összeállítását – emelte ki a jövőt tekintve a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet igazgatója.

Dr. Vajda Ildikó nevéhez fűződik a Nyíregyházi Egyetem Sportkoncepciójának elkészítése és összehangolása Nyíregyháza Megyei Jogú Város Sportkoncepciójával, melynek legjelentősebb eseménye a minden évben megrendezésre kerülő „Mozdulj középiskolás! a Nyíregyházi Egyetemmel” sportprogram-sorozat. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség kitüntetése további ösztönzés számára mind intézetigazgatóként, mind mentorként a szakmai munka további fejlesztésére és hallgatók iránti elkötelezett támogatói jelenlétre.