Rangadóra készül a Nyíregyháza Spartacus
Fotó: Trifonov Éva

A Vasas ellen játszik rangadót a hétvégén a Nyíregyháza Spartacus. A Szpari a második, a fővárosi csapat a negyedik helyen áll a tabellán, így mindkét csapat számára fontos lesz a találkozó. 

Bár minden győztes meccsért ugyanúgy három pontot adnak, a héten rangadó vár a Nyíregyháza Spartacusra. Az ellenfél a szintén az élmezőnyhöz tartozó Vasas lesz, mely nem kezdte jól a szezont, amit viszont egy nyolc mérkőzéses veretlen sorozat követett. Ez a legutóbbi fordulóban a Kozármisleny vendégeként szakadt meg, amikor egy fordulatos meccsen 4-3-ra kikaptak a fővárosiak. 

- Örülünk annak, hogy eddig jól sikerült a szereplés, de keményen dolgozunk is ezért. Mérkőzésről mérkőzésre haladunk, és a csapatjáték is épül, szeretnénk ha ez így lenne a folytatásban is. A keret tagjai vevők a munkára, és várjuk a következő feladatot. A Vasas egy nagy múlttal rendelkező klub, szeretnének az első osztályba visszakerülni, ezért a vasárnapi egy nagyon fontos mérkőzése lesz az őszi szezonnak. Igyekszünk jól felkészülni a rangadóra, és remélem úgy ahogy eddig is, most is stabilak, jól szervezettek és agresszívak leszünk idegenben is. Pontot, pontokat szeretnénk szerezni a hétvégén – mondta Tímár Krisztián vezetőedző.

Az angyalföldiek hét ponttal gyűjtöttek eddig kevesebbet mint a Szpari, és a negyedik helyen állnak a tabellán. A második legtöbb gólt szerezték, igaz sokat, 14-et is kaptak. A 6 gólos Tóth Milán Nagy Dominikkal holtversenyben a második helyen a Merkantil Bank Liga góllövőlistáján. A Nyíregyháza Spartacus az egyetlen csapat, mely még nem szenvedett vereséget. Szeretné a sorozatot minél tovább kitolni az együttes. A vasárnapi mérkőzés a 37. bajnoki lesz a Nyíregyháza és a Vasas között. 12 meccset nyertek eddig a mieink, 17-et a budapestiek. A Fáy utcában 2014-ben tudtunk a közelmúltban nyerni, akkor Bajzát Péter duplájával 2-1-re győzött a Spartacus. Azon a mérkőzésen a mostani keretből Gengeliczki Gergő játszott. A hétvégi meccs 17 órakor kezdődik Budapesten.