Puerto Ricóból érkezett az új center a Fatum Nyíregyháza röplabda együtteséhez

Újabb játékost igazolt a Fatum Nyíregyháza. A női röplabdások megállapodtak a 26 éves, 196 cm magas Neira Ortizzel.

 2007-ben a Puerto Ricó-i NORCECA-i kontinentális bajnokságon a legjobb blokkoló címet érdemelte ki, 2009-ben pedig a Junior Világbajnokságon játszott Tijuanban. Tanulmányait az University Of Colorado Egyetemen végezte. Az egyetem elvégzése után  két évre hazájába a Capitalinas de San Juan csapatába igazolt, amellyel az első szezonban  bajnoki döntőt játszott, a második évben pedig a bajnokság legjobb centerének választották. A 2017/2018-as idényben Peruban röplabdázott, ahol a bajnokságban szintén a legjobb centernek választották. 2018-ban részt vett a japán világkupán, majd a következő szezonra hazatért Puerto Ricóba. Tavaly a Bundesligában, a német Rote Raben Vilsbiburg együttesében játszott. 

Neira Ortiz a 2020/2021-es szezonban a Fatum-Nyíregyháza csapatát erősíti.