Portrék a Korzóban

"Emberek, akikben erő van. Álmomban látom meg őket, akiket le kell fessek. Abban az őrült, nem evilági sodrásban, ahonnan áthozok mindig valamit, amire leginkább azt mondhatnám: üzenet. Nagy kiváltság, amikor leülnek elém, és hosszasan figyelhetem az arcukat, szemüket, a személyiségüket, amíg megörökítem őket. Hatalmas tanulás ez számomra, térképként látom arcukat – tényleg maszk. A maszk maga is egy történet. S ha jól figyelek, meglátom a mögötte bújó arcot, az igazit. Azt a történetet, ami igazán említésre méltó, mert egy szóval leírhatatlan, és ez a SZERETET. Ezt az arcot nem szemmel nézem. Egészen bent, mindet ismerem. Nem azért, mert hasonlóak vagyunk. Mert egy nagy tükör széttört darabjai vagyunk, amelynek bármelyik szilánkjába belenézek, nem magamat látom visszatükröződni, hanem a Nagy Isteni Egységet.

1999-ben kezdtem el rajzolni őket, utazás közben, Ausztráliában. Az átutazó máshogy látja a városokat, a folyamatokat, az erdő ajtajait, az ott élő népeket. Mert idegenek, megfoghatatlanok. Az átutazót nem köti ígéret, és nem hódol be semmilyen divatos intellektust lekötő áramlatnak. Már ott megláttam bennük egy közös tartományt, és ez a közös tartomány az az Erő volt, amiből ma oly kevés van. Mert ma az Erőt erőszakként értelmezik, pedig az Erő csendes, nem kérkedik, nem hangoskodik. Csak megnyilvánul, majd visszahúzódik. Amikor nincs ez az Erő, akkor van az erőszak, ami nem más, mint gyávaság, és erőtlenség. Így hát időről időre mindig jött az érzés, ezt az embert is meg akarom rajzolni, és ezt is, és ezt is. Annyira sokfélék a megrajzolt emberek, és sokféle még az életkoruk is, mégis tapintható bennük valami olyan szilárd mag – amiben, amiről folyton azt éreztem, hogy ez nem elvesz, nem fenntartja a világot, hanem hozzáad valamit.

Mondjuk így, hogy a Teremtő Erő, bár nem akarom túlmisztifikálni az egészet. A megrajzoltakban van valami plusz energia, és nyilván ez a sorozat csak 200 ember. Velük személyes találkozásom volt, de van még ezen kívül is rengeteg ilyen ember és Magyarországon sem kell nagyon keresgetni őket. Csukott szemmel is belenyúlhatsz a kalapba. Telve vannak kreativitással, és olyan sokféle tudománnyal, amit nem tudnék sokszor nevesíteni, mert nem találtak ki még rá szakirányt. De megemlíthetném a nevetést, a lelkességet, a tanúságot, a rendületlenséget. És hogy miért őket rajzoltam meg? Az én szubjektív bolygómon ők nagyon fontosak, mert velük volt találkozásom, és nem másokkal. Éppúgy, ahogy tanulva tanítunk és tanítva tanulunk. Éppen ezért a velük való ismeretségből rengeteget tanultam.

A grafika elkészítése egy hosszabb folyamat, a ceruzarajzból tusrajz lesz, és a rendező akarat, ami meghatározza, mit hova tegyek a rajzlapon, pont az a plusz dolog, ami már az Erő tanítását fejezte ki számomra. Volt, akinél azonnal hozzákezdtem, volt, akinél hónapok múlva ültem le, és fejeztem be. Egyszer csak bevillant, és aztán csak azt vettem észre, már csinálom is, már kész is. Volt olyan, akinek az életére egy nagyon jellemző dolog jött motívumként, valamikor pedig valami gyökeresen más és megdöbbentő hatású információ, annak az embernek, akinek szólt az üzenet, az ajándék. Többször volt olyan, hogy azt éreztem, bizonyos szempontból félig-meddig sértő is lehet a hozzáadott tartalom. Igazán most úgy tudnám kifejezni, hogy az üzenet valahonnan érkezett neki, és én csak a postás vagyok, épp ezért nem sokat teketóriáztam, nem értékelhettem jónak, vagy rossznak azt a neki címkézett csomagot, ami feléje áramlott rajtam keresztül. Megfestettem hát.

Az első sorozat 63 kép volt. Azt Férfiak Társaságának neveztem el, pontosan azért, mert férfiakból állt. Ez a fekete-fehér bontott technika nem kíméli a ráncokat, ha van, nagyon megmutatja. Sokszor öregítve, sokszor felerősítve a személyiség idejét, rejtett tartományait. A férfiakban nincs az a hiúsági trend, mint ami a nőkben van. Jobb értelemben vegyük ezt a hiúságot. Ha egy nőt megkértem rá bármikor is, hogy megfessem az arcát, netán egy aktot, akkor, ott, látszott mindig is, hogy a legjobbját akarta, az esetek nagyobbik részében még ki is sminkelte magát. A férfiak viszont nem „sminkelik” ki magukat, bevállalósak, csak leülnek elém, és azt tanítják ezzel: itt vagyok, ez vagyok. Ez természetesen nem kritika akar lenni a nők felé, mert nagy tiszteletem van feléjük. Csak ez a játék most, itt, nem róluk szól. Velük és a gyönyörű energiákkal más sorozatokban foglalkoztam, másféle technikával megvalósítva teljességüket.

Volt egy pillanat, amikor megláttam, ebből sorozat lesz. A külön álló arcok egy egységet mutattak számomra, egy hadsereget. Az Erő hadseregét. Mátyás királynak a fekete serege jutott eszembe róla. A fekete-fehér hatás miatt is, meg azért is, amit Mátyás király hadereje képviselt. A tussal való kezelés által, csak a fekete-fehér létezik ebben a világban, mintha kisarkítanám átmenetek nélküli szélsőségekre, árnyékra és fényre, mindenre és semmire, igenre és nemre. Ez a technika nagyon látványos, szuggesztív erő, bizonyos szempontból még agresszív is. Abban az értelemben, hogy nem ismer félmegoldásokat, és nem a komfortzónában fejti ki a hatását, sőt onnan ki is mozdítja a szemlélődőket. Valószínű, ezért is lélekportrék. A látható megörökítésére ott a fotográfia, itt pedig a láthatatlan mutatkozott meg számomra. Csak hagytam, hogy a kezem vezesse a ceruzámat. A cél nem mindig az volt, hogy visszaadjam az arcvonásokat, hanem az: kifejezni a maszk mögött rejlő embert, magát a lelket.
A festőmesterem, Bruncsák András, mindig azt mondta, hogy az élet minden szegletét figyelni kell, és ahol látod és érzed, és érted, hogy tehetsz valamit érte, tedd hozzá azt, amit tudsz. Ha csinálhatsz belőle egy alkotást, azt meg kell csinálni. Vagy, ha ölelni kell, akkor ölelj. Sose éreztem azt, hogy csak olajképeket akarok festeni, az alkotónak minden eszköz egy játszótér. Éppen ezért csinálok akvarelleket is, grafikát is, és bármit, amiben JELet tudok hagyni, JELen tudok lenni.

A lélekportrék is egy létező, és egy fontos vonal bennem. Pontosan azért, mert az olajképeim nem az életről szólnak, nem az élet látható részéből merítenek, hanem magasabb felismerési szinteket fogalmaznak meg. Viszont itt, és ebben a sorozatban azt a lélekállapotot keresem, amit a magasabb szférákból érkezett emberek, ITT kifejtik azt az erőt, ami ONNAN árad."

Mihálka György