Körkép – Nagy a dinnye- és barackválaszték a Búza téri piacon
Nagy volt a választék pénteken görögdinnyéből és barackból a Búza téri piacon, az áruk nem igazán változott az előző évhez képest. A téli fagy és a szárazság miatt a hazai dinnye ugyan később érkezett, mégis elégedettek a termelők. A kukorica ára idén emelkedett, ennek ellenére az egyik legkelendőbb termék ezekben a napokban a piacon.
A vásárlók elégedettek a kínálattal
Így festett a nyíregyházi piac pénteken, még 9 órakor is sok volt az érdeklődő, aki azért ment, hogy bevásároljon a hétvégére. Széles körű zöldség- és gyümölcskínálat várta a vásárlókat, sokan minden pénteken kijárnak a reggeli órákban, mivel ilyenkor még nagy a választék. A vásárlók többsége elégedett a kínálattal.
– Szerintem jó a kínálat, én főleg ezt az apró paradicsomot veszem. Jó dolgok vannak, jó az árukészlet, ilyenkor érdemes jönni, mert sokkal nagyobb a kínálat. Meg erdélyi áfonyát itt érdemes leginkább venni, én itt szeretek. Szeretek a piacra járni, mert minden évszaknak van egy érdekes illata a termékektől függően, és jó a kiszolgálás is
– mondta Révész Istvánné.

Szezonális a dinnye és a barack
A legnagyobb választék most a görögdinnye és a barackfélék esetében volt, hazai termékek is várták a vásárlókat. Ezeknek a gyümölcsöknek ilyenkor van szezonja. A keményebb tél, valamint az utána érkező szárazság miatt ugyan késve érkezett a magyar dinnye, mégis bőven akadt választék a piacon. Az egyik kereskedő főként Békéscsabáról szerzi be a lédús gyümölcsöt.
– Az időjárásnak köszönhetően kicsit késett a magyar dinnye, de a termelőktől úgy tudjuk, elég jó termésnek mutatkozott a dinnye. Van, akinek kevésbé jött be, de nagyrészt örülnek annak, hogy jó számokat mutat a dinnyetermés. Ugyanez vonatkozik az őszibarackra, sokaknak lefagyott, vagy csak töredéke a termés a megszokottnak. Inkább a késő őszi barackfák maradtak meg, a koraiakból mindenkinek kevesebb termett az átlagtól a fagyások miatt
– tájékoztatott Tomasovszki Szabolcs kereskedő.
Az árus szerint sem a barack, sem a dinnye ára nem igazán változott, a dinnye kilóját már 400 forint körüli áron is lehet kapni a piacon, de útmenti árusoknál akár olcsóbban is megvehető. Ezzel ellentétben a kukorica minimálisan, de drágult. Mérettől függően darabja 100–300 forint között mozog. Idén a szárazság ezt a terméket sem kímélte, kevesebb a kukorica, mint a korábbi években. Az árusok tapasztalatai alapján azonban hiába az áremelkedés, ez az egyik legkelendőbb termék.
Népszerű az akác- és vegyes méz
A kukoricához hasonlóan a mézkínálat is kicsit kevesebb a megszokottnál.
– Vegyes mézet, akác-, lépes-, hársmézet hoztam. Az árak a tavalyi évhez képest csökkentek, a termelés nehezebben megy az idén, mint a korábbi években. Szerintem minden évben nehezebb megtermelni a mézet az időjárás változása miatt
– ismertette Zsíros Antal méztermelő.
Széles körű választék a húspultoknál
Az újfehértói méztermelő úgy tapasztalja, idén az akác- és a vegyes mézet viszik a leginkább, utóbbit a kedvező ára miatt. A húsboltok is teljes palettával állnak a vásárlók rendelkezésére. Szinte minden hónapban ugyanaz a kínálat várja a piacra látogatókat.
– Fogyasztás szempontjából a nyári szezon alatt a hús kicsit gyengébb, tehát nem lehet azt mondani, hogy ilyenkor is annyit fogyasztanak belőle az emberek, mint az év többi szakában. De ilyenkor is vannak szezonális dolgok, hétvégére például marhát visznek pörköltnek, vagy tarját sütni, főzni
– nyilatkozott Szentmiklóssy János húsbolt-tulajdonos.
Az árakat tekintve a húsboltok nem tapasztaltak jelentős változást, év elejéhez képest valamelyest csökkent néhány termék ára. A legtöbb vásárló szombatonként keresi fel a húsos pultokat.


