Pénzügyminisztérium: soha nem látott összeg maradhat az idén a családoknál

Nő az érdeklődés a négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentessége iránt; a gyermekek után igénybe vehető kedvezmények összességében az idén akár 380 milliárd forintot is hagynak a szülőknél - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A lap szerdai számában megjelent interjúban az államtitkár emlékeztetett: a tavalyi családvédelmi akcióterv idén életbe lépett eleme szerint az állam nem kér szja-t azoktól az anyáktól, akik legalább négy gyermeket neveltek fel. Januárban 38 ezer anya élt a mentességet kínáló szabállyal, amely az érintetteknek abban a hónapban 1,4 milliárd forintot takarított meg. Februárban már 42 ezren érvényesítették a kedvezményt, a nagycsaládoknál újabb másfél milliárd forint maradt - mondta.

Megjegyezte, hogy a mentesség nem csak a vér szerinti gyermek után jár, valamint a már felnőtt gyerekeket is figyelembe kell venni. Az szja-mentesség nem zárja ki a családi kedvezmény igénybevételét. Az anya vagy a saját munkavállalói járulékából, vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek után járó gyermekkedvezményt. Előbbi megoldás már februárban is bőven hagyott pénzt az érintett nagycsaládoknál: a második hónapban a 42 ezer anya összesen 370 millió forinttal csökkentette saját befizetendő járulékát.

Tállai András kiemelte azt is, hogy a veszélyhelyzetben újabb lehetőségeket nyitott meg a kormány: a hitelmoratórium révén az év végéig nem kell törleszteni a hiteleket, nincsenek kilakoltatások, a lejáró gyes-, gyed- és gyetjogosultságok meghosszabbodtak, miközben több tízezer kisvállalkozásnak nem kell adót fizetnie, és döntés született a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaállításáról. "Krízis idején a Gyurcsány-Bajnai-kormány egészen más utat választott, lakossági megszorítások sorát vezetve be" - fogalmazott az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

 

Forrás: MTI