Pénteken nyit az Aquarius Élményfürdő Parkfürdő része, június 3-án, illetve egész hétvégén ingyenesen fürdőzhetnek majd a 10 év alatti gyerekek. A nyári időszakban a Parkfürdőben minden vasárnap fellép majd a Burattino Bábszínház, lesz aquazumba és aquafitnesz, valamint különböző sport- és gasztroprogrammal is készülnek a vendégek számára.
Szerda reggel még üres és csendes volt a Parkfürdő, az előkészületi munkák végénél tartanak, hogy a pénteki nyitásra minden rendben legyen. Az elmúlt időszakban a zöldfelület rendezésére fordítottak nagyobb összeget, hogy a vendégek szép környezetben, a megszokott árnyékos helyeken tudjanak majd pihenni. Az időjárás-előrejelzés kedvez a pénteki nyitásnak, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. ajándéka pedig, hogy június 3-án, 4-én és 5-én utógyermeknapi hosszú hétvégét tart, így a 10 éven aluliak ingyen látogathatják a Parkfürdőt ezen a három napon.
Újra jönnek a külföldiek
Az elmúlt két év nehéz volt a fürdők számára is, 2022-ben viszont már ismét korlátozások nélkül várják a vendégeket.
„Erősebb év volt a 2021-es, mint a 2020-as, az is érezhető volt, hogy a belföldi turizmus. Mi viszont jelentős számú külföldi vendéget is szoktunk fogadni, így számunkra a külföldi turizmus is nagyon fontos. Azt éreztük, hogy a 2020-as év, amikor eltűntek a külföldi országokból a vendégek – főleg a szlovák, román és lengyel vendégek –, ők valamennyire visszatértek 2021-ben, de még mindig nagyon távol állt a létszámuk a 2019-es évhez, ami a legutóbbi békeév volt. Ekkor nyáron 80–100 ezer külföldi turistát is fogadtunk. A 2022-es téli-tavaszi időszakban már éreztük, hogy emelkednek a külföldi vendégek száma, nemcsak a fürdőben, hanem a szállodában is” – nyilatkozta dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója.
Tudnivalók a Parkfürdőről
A nagyobb fejlesztéseket, beruházásokat még a pandémiás időszakban befejezték a fürdőkben, így korszerű, modern körülmények között tudják fogadni a vendégeket. Június közepétől, ahogy befejeződik az iskola, indul majd az éjszakai fürdőzés is. A korábbi évekhez hasonlóan, most is szerdánként és péntekenként várják majd a vendégeket este 9-től hajnal 2 óráig. Az elmúlt években nem volt áremelés a fürdőkben, most viszont változtak az árak, a nyíregyháziak kedvezményes belépője azonban megmaradt, ehhez viszont szükség lesz idén is a lakcímkártyák felmutatására.
Programkavalkád idén is
A strandon különböző programok is várják majd a fürdőzőket ezen a nyáron is.
„Már a nyitóhétvégén is lesz bábszínházi előadás és aquazumba is, olyan programokkal készülünk, ami még színesebbé teszi az itt tartózkodást. Mindig nyitunk az aktív sportok irányába is, de mindenhol a strand szerepel a középpontban, így lesz például strandkézilabda-versenyünk kétszer is, júniusban és július elején, majd július közepén a strandfoci-bajnokságot idén is megszervezzük a Sportcentrum Kft.-vel közösen a Fatum Property kupáért. A következő sportrendezvényünk szeptember második hétvégéjén lesz, ekkor rendezzük meg az Extreme Trail futóversenyt és közben beékelődik még egy program. Ha strand, akkor a sör is a középpontba kerül, így idén is lesz Sörfesztivál a Krúdy Vigadó előtti téren. Bízunk benne, hogy sokan el fognak majd látogatni hozzánk és ezekre a programokra is” – tette hozzá a vezérigazgató.
Kikapcsolódás minden korosztálynak
A Parkfürdő a gyerekektől a felnőtteken át az idősebb korosztály számára is biztosít kikapcsolódási lehetőséget. Gyermekmedence és játszótér várja a kicsiket, a nagyobbak számára több nagy sebességű óriáscsúszda, illetve egyéb élményelemek és vízi koktélbár működik, a pihenni vágyókat pedig a gyógyvizes medencék várják.