Pár perc alatt teljesen kiéghet egy lakás, elég egy elborult gyertya, nem árt az óvatosság

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági bemutatót tartott a közelmúltban a belvárosban – egy konténerben, egy karácsonyi hangulatba öltöztetett lakószoba tüzének az oltását mutatták be.

Az Igazgatóság arra hívja fel a figyelmet, az évnek ebben az időszakában fokozottan kell ügyelni a lakástüzek megelőzésére. Ilyenkor ugyanis szinte egész nap üzemelnek a kályhák, kazánok, az emberek sütnek-főznek a konyhában, az ünnepek miatt pedig számos éghető dekoráció kerül a szobákba. Sokan gyertyát és csillagszórót is gyújtanak. Ezek mind komoly kockázatot jelentenek, éppen ezért nem árt az óvatosság, nehogy a meghitt ünnep tragédiába torkolljon. Leskovics Attila tűzoltósági főfelügyelő elmondta:

A meggyújtott otthoni gyertya, mécses, mindig legyen emberi felügyelet alatt, a környezetében lévő éghető anyagot távolítsuk el, sőt az a biztonságos, hogyha nem éghető anyagú alátétet teszünk a gyertya és a mécses alá. Figyeljünk a csillagszórókra, illetve az elektromos füzéreket megbízható, biztonságos helyről szerezzük be.


Az adatok megdöbbentőek, akár 3-4 perc alatt is teljesen kiéghet egy lakás, elég egy elborult gyertya vagy egy nem megfelelő minőségű fényfüzér. Évente közel hétezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat országszerte, a tűzesetek többsége azonban egy kis odafigyeléssel könnyen megelőzhetőek lennének – mondják a tűzoltók. Megyénkben idén eddig közel 700 tűzesethez vonultak a szakemberek, egy ember vesztette életét és több mint 20 ember megsérült. A tűzoltók felhívják a lakosok figyelmét, ha a kár már bekövetkezett, a 112-es vagy a 105-ös telefonszámon tehetnek bejelentést és kérhetnek segítséget, az egység kiérkezéséig pedig segítségünkre lehet füstjelző berendezés, esetleg egy otthon tartott tűzoltókészülék.

Dér Vivien