Pályázati lehetőségek – Vállalkozók tájékozódhatnak a rendezvénysorozaton
Kiemelten fontosak a kormányzat számára a mikro-, kis- és középvállalkozók, hiszen 2,5 millió ember dolgozik ebben a szektorban, és több mint a felét adják az ország bruttó hozzáadott értékének, ezért folyamatosak az őket támogató pályázatok. Ezeket is részletezte Szabados Richárd múlt héten Nyíregyházán. A kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület gazdasági programsorozatának nyitóeseményén tartott előadást és fórumot a Szindbád rendezvénytérben.
Rendezvények a tájékoztatásért egy éven át
Sok helyi vállalkozás képviselője gyülekezett a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytérben február közepén, hogy első kézből kapjanak információt a kormányzati pályázati esélyekről. Nagy fába vágta ugyanis fejszéjét a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület, amikor eldöntötte, hogy egy esztendőn át tartó rendezvénysorozat keretében igyekszik megismertetni a városban és vármegyében dolgozó cégeket a friss kormányzati lehetőségekkel.
Nyertes projektben mutatják be a pályázati lehetőségeket
Ez önmagában példaértékű, hiszen a 2014-ben alapított, városi nívódíjjal kitüntetett egyesület a Nemzetgazdasági Minisztériumnál pályázott és kapott támogatást, így egy nyertes projekt keretében valósíthatja meg az elképzelést, ami az elnök, Lakatos Tibor szerint nem más, mint segíteni a tájékozódásban és a megvalósításban. – Egyesületünk felvállalta, hogy megismertesse a vállalkozásokat a pályázati lehetőségekkel, hogy ezek segítségével fejlődni, beruházni tudjanak, innovációhoz jussanak. Azt gondolom, hogy ezek az alkalmak jók lesznek arra, hogy növekedjen a pályázatok száma.
Az informálódás az első lépés
A pályázatok sikere ugyanis elsősorban attól függ, hogy tudnak-e róla a cégek és egyáltalán beadják-e. A tapasztalatok szerint ugyanis a hajlandóság eddig kisebb volt az átlagnál a térségben, viszont akik élnek a lehetőséggel, általában el is nyerik azokat a vármegyében. Az információ tehát legalább annyira fontos, mint a versenyképesség és az innováció, ezért is szorgalmazta a polgármester is ennek az előadássorozatnak a létrejöttét.
Az ipari park is rejt magában lehetőségeket
Dr. Kovács Ferenc a megnyitón megjegyezte, a városvezetés gazdaságfejlesztési programja alapkövének számító ipari park kormányzat által támogatott óriási bővülése is rejt magában további lehetőségeket. – 220 milliárdot kapunk a kormánytól, ez kormányhatározatban megjelent már 3 évvel ezelőtt. Ebből egy 40 milliárdos infrastrukturális fejlesztést már lezártunk tavaly nyáron, folyamatban van a második ütem, ami több mint 70 milliárd. Miért mondom ezt itt el a kkv-knak? Azért, mert egy piaci lehetőséget jelent. Én azt remélem, ezzel a nyíregyházi és a megyei vállalkozók tudnak élni a legnagyobb arányban – fogalmazott. A polgármester hozzátette, az önkormányzatnak is kifejezetten fontos a mikro-, kis- és középvállalkozások léte és sikere, hiszen a foglalkoztatás gerincét adják a városban és a helyi adóbevételekhez is nagyban hozzájárulnak.
A termelékenység most a legfontosabb kérdés
A kormányzat szempontjából is kiemelt kérdés a kkv-szektor – ezt már Szabados Richárd jelentette ki szakmai, tényekkel és lehetőségekkel teljes előadásának felvezetésében. A kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár a Nyíregyházi Televíziónak hozzátette, a gazdasági növekedés összetevői közül most a termelékenység a legfontosabb. A minőségre kell rámennie a vállalkozásoknak, amihez a kormányzat a forrásokat részben már biztosította, több ezer milliárd forint mozdult meg az elmúlt másfél évben.
Folytatják a 3%-os hitelcsomagot is
– Nyíregyháza és a vármegye is felülreprezentált a támogatási programokban, nagyobb arányban nyernek el az itt működő cégek támogatást, mint azt a gazdasági súlyuk indokolná, pályázatban gazdag környékről beszélünk, joggal indulnak majd a jövőbeni pályázatokon is jó eséllyel. Itt azért a szolgáltató szektorra szeretnénk koncentrálni, folytatjuk a 3%-os kkv hitel termékcsomagot is, szeretnénk termékkonstrukciókban is változtatásokat, nagyobb méretű hiteleket és nagyobb méretű ügyféllimiteket ajánlani a vállalkozásoknak, illetve az európai uniós konstrukciókban is szeretnénk bevezetni változtatásokat, például a telephely-korszerűsítés sem ördögtől való, hogy a jövőben megjelenik majd valamilyen formában.
Ingyenes a regisztráció az eseményekre
Az államtitkártól kérdezhettek is a résztvevők, akik számos témát érintettek a mesterséges intelligencia térnyerésétől a pályázatok beadásának egyszerűsödéséig. Folytatás március 6-án, pénteken délután a Váci Mihály Kulturális Központban. A téma fontos, hiszen Magyarország egyik legkedvezőbb digitális vállalkozásfejlesztési pályázata indul el március közepén, amely akár 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, 90%-os támogatási intenzitással, és a pályázók köre is széles, akár nullfős cégek, egyéni vállalkozók is igényelhetik. A részvétel ezen a rendezvényen is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a vallalkozoknyiregyhazaert@gmail.com címen.


