Közös projekt Kassával - így kezelik a hirtelen lehulló csapadékot
A hirtelen és nagy mennyiségben lehulló csapadék visszatartását, feldolgozását és felhasználását célozza meg az a projekt, amelyen közösen dolgozik Nyíregyháza és Kassa városa. Kedden a két város egyetemének képviselői számoltak be az eddigi eredményekről a Nyíregyházi Egyetemen.
Czomba Péter, a Nyíregyházi Egyetem hallgatója egy terepasztalon mutatta meg, hogy milyen következménye lehet a hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló esőnek. Az Innovatív vízvisszatartási megoldások Kassa és Nyíregyháza városainak életminőségének javításáért elnevezésű program szakmai hátterét magyar részről a Nyíregyházi Egyetem biztosítja.
Prezentációk és terepbejárás
„Részt veszünk a workshopok, konferenciák szakmai tartalmának megvalósításában. Elkészült egy víztározó a Kossuth utcán, amely a csapadékvizet hivatott tárolni nagyobb záporokat követően. Mi tavaly májusban szerveztük az első workshopunkat, ami nagyon sikeres volt. A vízhez, a vízgazdálkodáshoz, vízkészlet-gazdálkodáshoz kapcsolódó kutatásainkból tartottunk előadásokat, illetve bemutatkozott az intézetünk. A projektben szintén részt vevő kassai egyetem geológiai munkatársai és hallgatói is itt voltak. Ez most is így van. A mai napon térinformatikai, geoinformatikai rendszerekről lesznek prezentációk. És lesz egy közös terepbejárás, a projekt kapcsán megvalósult víztározót fogják megtekinteni a Kossuth utcán az érdeklődők”
– mondta el dr. János István, a Nyíregyházi Egyetem Környezet- és Természettudományi Intézet igazgatója.
Kassa külvárosában egy „esőkert” kialakítása szerepel a programban. Ebben részt vesznek a kassai egyetem hallgatói is.
Tizenöt kassai hallgató érkezett
„Az egyetemünk két módon tartja a kapcsolatot a Nyíregyházi Egyetemmel. Kassa város felkérésére kidolgoztunk egy programot, ami felméri, hogy az erős esőzések milyen rizikót jelentenek a városra nézve. Emellett kapcsolatfejlesztő munkatalálkozókon veszünk részt. Ezúttal tizenöt geográfiát, illetve geográfiai informatikát tanuló diákkal érkeztünk, ezzel is fejlesztve az országok és az egyetemek közötti kapcsolatokat”
– összegzett dr. Michal Gallay, a Pavol Jozef Safarik University Földrajzi Intézetének dékánhelyettese.
A program zárásaként a Nyíregyházi Egyetemen a VR-technológia és térinformatika kapcsolatával megvalósított feladatokat oldottak meg a résztvevők.
Hájer Zsigmond


