Pályán a Nyíregyházi Kosársuli fiataljai

A Nyíregyházi Kosársuli gyerek (U-12) csapata Budapesten a Jamboreen szerepelt.

A kadetek vasárnap Szolnokra utaztak a regionális bajnoki döntőre, ahol két nagyon jó mérkőzést játszottak a korosztályuk felső évfolyamába tartozó, így fizikálisan erősebb ellenfeleikkel. A jövőre nézve nagyon hasznosak voltak a mérkőzések mert rávilágítottak javítandó hibákra, ugyanakkor az is kiderült, hogy mik azok a játékelemek, amelyekben már most is felveszik a versenyt vetélytársaikkal.

- Vasárnap hét mérkőzést rendeztek a megyei leány kenguru (U-11) bajnokságban, ahol voltak nagyobb különbségű és szoros, izgalmas mérkőzések is. Ebből a bajnokságból a záró forduló június 18.-án az évzáró rendezvényünkkel együtt kerül lebonyolításra. Ezekkel a versenyekkel gyakorlatilag majdnem véget ért a bajnokság, bár örömünkre szolgál, hogy vannak, akiknek még nem ér véget a szezon. Ők Dobó Lilla, aki az U-18 válogatottal kezdte meg május 30.án a felkészülést az MKOSZ Székesfehérvári Edzőközpontjában a Törökországi Konyában július 1-9 között megrendezésre kerülő „A” diviziós Európabajnoki döntőre, és Karakó Dorina, aki a Női Universiade Válogatottal készül a július 28 és augusztus 8. között a Kínai Chengduban megrendezendő Nyári Egyetemi Világjátékokra. Mindkettejüknek jó felkészülést és jó szereplést kívánunk- tájékoztatott Farkasinszki Gyula, a Nyíregyházi Kosársuli elnöke.