Öt rendszám nélküli gépjárművet szállíttatott el csütörtökön a Közterület-felügyelet

Illegális parkolás után hulladékautó lehet az egykori családi büszkeség.

Vigyázat, 200 ezer forint fölötti összegre is rúghat az illegális közterületi autótárolás, melyet hat hónap után mindenképpen behajt a hatóság! A Közterület-felügyelet április 23-tól folytatja a helyi közutakon rendszám és bérleti szerződés nélkül tárolt, hulladékká vált járművek elszállítását.

Csütörtök reggel az Árpád utcán kezdett, majd a Jósa András utcáról a Toldira, az Ószőlő és a Törzs utcára ment az a tréler, mely a Közterület-felügyelet megbízásából szállította el a közterületen, engedély nélkül tárolt, rendszám nélküli kocsikat. Lakossági bejelentés után, és a közterület-felügyelők napi rutinjuk során fedezik fel ezeket a járműveket. Felszólítást hagynak általában a szélvédőn, ezután a tulajdonosnak 10 napja van arra, hogy intézkedjen.

„Mivel, hogy ezeken a kocsikon nincs rendszám, nem tudjuk még, hogy kik a tulajdonosok, de miután beszállítják a járművet a telephelyre, másnap fel kell nyitnunk. Így állapítjuk meg az alváz- és motorszám alapján, hogy ki a jármű üzembentartója. Ezután keressük meg és tájékoztatjuk a jogszabály szerint, hogy elszállíttattuk a járművét, és ebben a levélben leírjuk, hogy milyen módon válthatja ki, milyen határidők vannak, mennyi a költsége, és mi van akkor, ha nem viszi el a gépkocsit. Ha jelentkezik érte, akkor ki kell fizetni a szállítás költségét, ami jelenleg 17 250 forint, és ki kell fizetni a tárolási díjat, ami napi 1200 forint” – nyilatkozta Bodrogi László, a Közterület-felügyelet vezetője.

A tartozást a hivatal pénztárában lehet kiegyenlíteni, de ha hat hónapig sem jelentkezik az üzembentartó, akkor a roncsautót átadják egy regisztrált autóbontónak, a költséget pedig minden esetben behajtják a tulajdonoson. A tapasztalatok szerint a felszólítás után 60–70%-ban intézkednek a kocsik ügyében. A most elszállított öt gépkocsi után a következő napokban várhatóan ismét öt jármű tűnik el a közterületről. Felszabadulnak így a parkolóhelyek, és rendezettebb képet mutat majd a város.