Öt, kábítószerrel kereskedő férfit küldene évekre fegyházba az ügyészség

Öt, kábítószerrel kereskedő férfit küldene évekre fegyházba az ügyészség
Fotó: Illusztráció

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádat emelt öt férfi ellen, akik az elmúlt évben az általuk Budapesten beszerzett amfetamin fajtájú kábítószert Nyíregyházán próbálták meg értékesíteni. A vádirat szerint a férfiak januártól március végéig többször is értékesítettek Nyíregyházán fogyasztóknak kábítószert, grammonként néhány ezer forintért. Az is előfordult, hogy ingyen kínálták ismerőseiknek a kábítószert.

2020. március 23-án az egyik vádlott Budapesten egy ismeretlen személytől a fogyasztók körében csak „speed" néven ismert amfetamin fajtájú kábítószerből vásárolt közel 20 dkg-ot azért, hogy azt eljuttassa megyénkbe. Átadta a fehér port tartalmazó tasakot társának, aki azt előbb Tiszafüredre vitte, majd ott átadta egy másik vádlottnak. Ez utóbbi vádlott és egy szabolcsi társa hozták el végül a kábítószert Nyíregyházára, ahol át kellett volna adniuk az elosztást végző ötödik társuknak, de ezt már nem tudták megtenni, mert a rendőrség a Bocskai utcán elfogta őket.

Három vádlott letartóztatásban van, míg ketten szabadlábon védekeznek. Az ügyészség azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlottak az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesznek és nem kérik a tárgyalás megtartását, akkor négytől hat és fél évig terjedő fegyház-, illetve börtönbüntetést szabjon ki velük szemben a bíróság. A közel 20 dkg kábítószer a törvény szerint jelentős mennyiségnek minősül, így az azzal való kereskedelemért öttől húsz évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség