Összegezték a jelentkezéseket a Nyíregyházi Egyetemen - Ezek a népszerű szakok
Összegezték a jelentkezéseket a Nyíregyházi Egyetemen - Ezek a népszerű szakok

Ismét népszerűek a tanári, a mérnöki és a pénzügyi szakok a Nyíregyházi Egyetemen. Bár 40 % - al csökkent az első helyes jelentkezések száma, de reméli az intézmény vezetése, hogy a diplomások továbbtanulási kínálata, ill. a pótfelvételi lehetősége újabb hallgatókat vonz e nagy múltú intézménybe.

A 2020-as általános felvételi eljárás keretében az idén összesen 3407 középiskolás nyújtotta be jelentkezését a Nyíregyházi Egyetemre. Ebből első helyen 1041-en kívánnak a nyíregyházi  felsőoktatási intézményben továbbtanulni. A 40%-os visszaesés oka az, hogy idén már a csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító szakra is kötelező felvételi követelmény az emelt szintű érettségi.

A legtöbb jelentkező az óvodapedagógus alapszakot választotta, azután következik a repülő mérnöki, valamint a gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók. A tanár szakra pedig az angol és testnevelő tanár, ill. szakpárjaira adták be a jelentkezésüket a legtöbben. Érdemes volt az intézmény vezetésének úgy döntenie, hogy az elmúlt esztendőig szüneteltetett szakokat újraindítja. Ilyen az anglisztika, informatikus könyvtáros, valamint a pedagógia alapszak, ugyanis mindegyikre érkezett jelentkezés. És még azt is el kell mondani, hogy nyilván az emelt szintű érettségi miatt is többen adták be a felsőoktatási szakképzésre a jelentkezésüket. Elsősorban turizmus-vendéglátásra, a már említett gazdálkodás és menedzsmentre ezen a szinten is, illetve a programtervező informatikus, valamint műszaki szakra is.

– nyilatkozta Dr. habil. Minya Károly, oktatási rektorhelyettes. 

 A szakirányú továbbképzés újabb jelentkezőket hozhat a Nyíregyházi Egyetemre. Ezek közül érdemes említeni pl. az angol tolmács vagy a gépíró szakot, ill. több műszaki képzési területet. Újra július középén várható a ponthúzás eseménye, ami után meghirdetik a pótfelvételit, és bíznak abban az intézmények, hogy ez alkalommal nem csak költségtérítéses helyek lesznek elérhetőek. A Nyíregyházi Egyetemen az időrendi mutatónak megfelelően június 17 és 19. között tartják a záróvizsgákat, bár nyilvánvaló, hogy a mostani helyzetben bármi, bármikor változhat.

Tehát ismét a tanár, a mérnök és a pénzügyi szakot jelölték meg sokan a Nyíregyházi Egyetemre jelentkezők közül. Legtöbben az óvodapedagógus képzést választották. 800 új diákban reménykedik a felsőoktatási intézmény vezetése a 2020/ 21 – es tanévben.